Ugrás a tartalomra

Hírek

Félidőben van a Honvédelmi Minisztérium idősügyi stratégiája

A Magyar Honvédség idősügyi stratégiájában meghatározott feladatok teljesüléséről, valamint a kegyeleti ellátásról is szó esett a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport első féléves ülésén, június 20-án, kedden, Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában. A rendezvényen részt vett dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.

Bővebben

HORGÁSZVERSENY

MH 11.Bocskai István Páncélozott Hajdúdandár szervezésében 2023.június 9-11.között dobós horgászversenyt rendeztek az országosan elismert  Leveleki-víztározón.Az ország több alakulatától jöttek a csapatok,köztük mi is a HODOSZ által támogatott NNH (520.alapszervezet) csapat.A megmérettetésen a termetesebb pontyok és amurok számítottak az eredménybe.Időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatokat (eső- viharos szél-fülledt meleg)majdnem minden évszak megfordult a 48 órás versenyen de kitartott mindenki.A verseny végeztével az eredményhirdetésen 33 csapatból a 18-ik helyen végeztünk.

Bővebben

Gyereknapi rendezvény

Idén 13. alkalommal került megrendezésre a HM Zrínyi Monprofit Kft. Gyereknapi rendezvénye. A családok ismét nagy számban vettek részt a játékos, jó hangulatú, a kikapcsolódás és szórakpozás mellett a közösség erősítését, összefogását is célul tűzó összejövetelen. A 419-es alapszervezet nevében köszönetet mondunk a HODOSZ-tól kapott támogatásnak, mellyel hozzájárultak a nap sikeres lebonyolításához.

Nyíirtelek

 

Bővebben

Honvédelmi alkalmazotti tanács választása

Fedor Andrea alapszervezeti titkárunk szervezésében Szolnokon, a vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandárnál tartottak tájékoztatót a HODOSZ vezetői a honvédelmi alkalmazotti tanács (HAT) választással kapcsolatos tudnivalókról, valamint aktuális kérdésekről.

Balogh Tünde alelnök a HAT választás lebonyolítását részletező előadását megelőzően tisztázta a tanács és a szakszervezetek helyét és szerepét a munkáltató és a munkavállalók közötti együttműködésben.

Bővebben

KONFERENCIA A CIVILEK HELYZETÉRŐL

Május 31-Június 01-én Zamárdiban, a Família Hotelben, „A honvédelmi alkalmazottak gazdasági és szociális helyzetéről, az OKÉT tevékenységéről címmel tartottunk kétnapos konferenciát.

zamárdi

Bővebben

koszorúzás

KOSZORÚZÁS A Magyar Honvédelem Napján.

A magyar szabadságharc tavaszi hadjárata során 1849. május 21-én három hetes ostrom után Görgei Artúr tábornok által vezetett honvédsereg visszafoglalta Buda várát. A Kormány határozata alapján 1992-től május 21-én ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját. Pápán már hosszú évek hagyománya, hogy a jeles naphoz kapcsolódva megemlékezést tartanak a Huszár lakótelepen, a Vitéz Bertalan Árpád Ejtőernyős Ezred emlékműnél.

Bővebben

Hetényegyházi, 524. számú alapszervezet koszorúzása.

Az önálló magyar hadsereg megalakulásának 175. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi programokhoz, kihívásokhoz szervezetünk is csatlakozni kívánt.

Az alapszervezetekkel együttműködve, célul tűztük ki minél több katonai, hősi emlékmű meglátogatását, hogy méltó módon, tisztelettel adózhassunk elődjeink előtt, akik életüket adták a hazáért, egy szebb jövő reményében.

A hetényegyházi 524. számú alapszervezet tagjai néma koszorúzással és virággal emlékeztek a hősökre és arra a hitre, amit ránk, az utókorra hagytak örökül.

Bővebben

Megemlékezés

 

A kecskeméti 072.HODOSZ alapszervezet és a131.HOSZ alapszervezet néhány tagja kirándulást szervezett és koszorúzáson emlékezett meg a Magyar Honvédség megalakulásának 175.évfordulójának tiszteletére a Pákozdi Katonai Emlékparkban.

Az emlékműnél elhelyezték a megemlékezés virágait, fejet hajtottak a hős elődök tiszteletére.

A megemlékezés után körbe járták az Emlékparkot, valamint az ott kiállított katonai eszközöket.

Bővebben

dr. Czermann János

„Ha a honvédség tagja vagy, nem hagyunk magadra”

Interjú dr. Czermann János stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárral

„Elengedhetetlen a hazai haderő megfelelően motivált, lendületes, képzett és kiképzett katonákkal történő feltöltése” – hangsúlyozta a honvedelem.hu-nak adott interjújában dr. Czermann János. A Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárával egyebek mellett az országos toborzókampányról, a Magyar Honvédség megtartóképességéről, valamint a munkaerőpiaci versenyben elfoglalt szerepéről beszélgettünk.

Bővebben

Vezetési irányelvek, bürokráciát csökkentő intézkedések

Megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy május 5-én, pénteken, Szentendrén. A Honvéd Vezérkar főnöke tájékoztatójában többek között részletezte azokat az irányelveket, amelyek mentén vezetni kíván, bejelentett számos, bürokráciát csökkentő intézkedést. Az állománygyűlésen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mellett a tárca vezetői, illetve a Magyar Honvédség alakulatainak parancsnokai vettek részt.

Video

Szöveg: honvedelem.hu

 

Bővebben

Böröndi Gábor

Dr. Böröndi Gábor altábornagy: ütőképes, elkötelezett haderőt kell létrehozni

Magyar Honvédség mentális megújítását és egy ütőképes, elkötelezett, a NATO kötelékében is működőképes haderő létrehozását nevezte fő feladatának a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt dr. Böröndi Gábor altábornagy a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának május 2-ai, keddi ülésén.

Bővebben

Felmentették a Honvéd Vezérkar főnökét

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.

Bővebben

Created & Hosted by NETKEY