Ugrás a tartalomra

„A NATO-val együtt készülünk Magyarország minden négyzetcentiméterének a megvédésére”

Társszervezetek

„A NATO-val együtt készülünk Magyarország minden négyzetcentiméterének a megvédésére”

Toborzókampányok, haderőfejlesztés, védelmiipari beruházások, a jogszabályi környezet módosítása, a csádi misszió előkészítése – zajlik az élet a honvédség körül, miközben a szomszédban dúló orosz–ukrán háború sem ért véget. Napjaink biztonságát és Magyarország védelmét meghatározó tényezőkről kérdeztük Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert és az éppen egy éve a Honvéd Vezérkar főnökévé kinevezett Böröndi Gábor vezérezredest.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Böröndi Gábor lapunknak beszélt

  • az orosz–ukrán háborúról;
  • a haderőfejlesztésről;
  • a katonai identitásról;
  • a védelmiiparról;
  • a csádi szerepvállalásról;
  • a toborzókampányokról;
  • a jogszabályi környezet változásáról
  • és az elmúlt egy év közös munkájának tapasztalatairól.

A magyar kormány a béke szükségességét hangsúlyozza, de közben fegyverkeznek. Nincs ebben ellentmondás?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A legkisebb mértékben sincs. Háború van a szomszédban, ami nem a mi háborúnk, és nem is akarunk belesodródni ebbe a háborúba, de azt is látjuk, hogy a háborúpárti nyugati politikusok mindent megtesznek, hogy az EU-t és a NATO-t beléptessék ebbe a háborúba. Magyarország az EU és a NATO tagja, mi békét akarunk, de fel kell készülnünk arra is, hogy megvédjük magunkat. Az az ország tudja megvédeni magát – még a NATO tagjaként is –, amelyiknek önálló, valóban hadra fogható, harcképes hadereje van. Ha ilyennel nem rendelkezik a tagállam, akkor a NATO sem jelent elegendő védelmet. A NATO ereje a nemzeti haderők felajánlásaiból áll össze. Ha ezt a feladatot a többi ország, és mi sem végeznénk el – ez az eshetőség nálunk nem áll fenn –, akkor a NATO nem maradna más, mint néhány jól kidekorált tábornok Brüsszelben, akik parancsokat ugyan adnak, csak nincs, aki végrehajtaná őket. Nekünk az a feltett szándékunk, hogy a békét az erő pozíciójából őrizzük meg katonai értelemben is. Így egészíti ki egymást az önálló haderő és a NATO adta biztonság.

Azonnali tűzszünetet szorgalmaznak az orosz–ukrán konfliktusban, ami azt feltételezné, hogy ott fagynak be a frontvonalak, ahol most vannak. A magyar kormánynak elfogadható lenne, hogy orosz csapatok állomásozzanak ukrán területen?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Miért gondoljuk, hogy ez a kettő feltétlenül összefügg? A tűzszünet az embertelen és erkölcstelen pusztításnak vetne azonnal véget, a konfliktus a hadszíntér helyett visszakerülne oda, ahonnan minden fegyveres konfliktus elindul: a tárgyalóasztalra. Ott a diplomaták folytathatnák, illetve befejeznék azt, ami korábban kicsúszott a kezükből. Mi békét akarunk. A békefeltételekről a diplomaták állapodnak meg, erre valók a béketárgyalások. Az első világháború végén egyetlen ellenséges bakancs sem volt az akkori Magyarország területén, mégis jól ismerjük a béketárgyalások eredményeit. Tehát ez a kettő nem áll feltétlen összefüggésben. A tűzszünetet azért követeljük, hogy véget érjen az öldöklés, a béketárgyalások feladata pedig, hogy megállapítsa a feltételeket. A felek láthatóan nem bírnak egymással a harcmezőn. Nem látszik, hogy ennek a konfliktusnak van rövid távú katonai megoldása. Ezért is sürgeti a magyar kormány az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalásokat.

nato

Emmanuel Macron francia elnök katonák Ukrajnába küldésének a lehetőségéről is beszélt már, miközben a NATO asztalán van egy javaslat a fegyverszállításokról és a kiképzésről. Valódi eszkalációval fenyeget ez a folyamat?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Mindenkivel vitában vagyunk, aki azt állítja, hogy elkerülhetetlen, vagy szükséges NATO-csapatok, NATO-tagállamok katonáinak Ukrajnába küldése. A NATO maga is felvetette azt a lehetőséget, hogy valamiféle katonai misszió keretében kellene összehangolni a fegyverszállításokat és a kiképzéseket, ráadásul százmilliárd eurós összegű, előzetes finanszírozás keretében. Ez a felvetés a magyar kormány számára egyértelmű eszkalációs problémát jelent, ezért vitatjuk szándékait és céljait, támogatni pedig végképp nem tudjuk. A NATO bármilyen jellegű, fokozottabb bevonódása a konfliktusba a III. világháború és az atomkatasztrófa rémét vetíti előre. Ne játsszunk a tűzzel, mert fölemészt bennünket! Ön a francia elnök szavaira hivatkozik. De máshonnan is hallunk olyan hangokat, amelyek rámutatnak, hogy hiába történik fegyverszállítás és felfoghatatlan mértékű pénzügyi támogatás, az ukrán állam gyakorlatilag kivérzett, és bármilyen szörnyű ilyet nyilvánosan mondani, de ez igaz az emberi utánpótlásra is. Azok, akikkel vitánk van, a pénz, a hadianyagok és az emberi erő pótlására egy csomagot akarnak összeállítani. Ez a csomag számunkra nem a megoldást jelenti, hanem úgy értékeljük, hogy csak még nagyobbra növelnénk vele a problémát. Ezért a mi megoldásunk az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése, míg az ő megoldásuk a fegyverek, pénz, lőszerek, és emberek valamilyen módon történő odajuttatása. Ez egy komoly vita, mert a magyar kormány ebből mindenképpen ki fog maradni. Az álláspontunk változatlan: sem fegyvert, sem lőszert, sem embert nem küldünk a konfliktusba.

Az Ukrajnába küldendő katonák, pénz és eszközök kérdéskört leszámítva hogyan ítéli meg a szövetség hazánk haderejét?

Böröndi Gábor: A NATO-ban elfoglalt helyünket három fő értékelőpont határozza meg. Az első, hogy mennyi a GDP-arányos összeg, amit a honvédségre fordítunk, Magyarország eléri a 2 százalékot, ezzel az európai élmezőnyben vagyunk. A második a békeműveletekben történő szerepvállalás. Magyarország az egyik legnagyobb csapathozzájáruló a KFOR-ban, ami egyébként a NATO legnagyobb szárazföldi missziója. Az EUFOR ALTHEA műveletben pedig dr. Sticz László tábornok úr személyében magyar parancsnok van, több mint kétszáz magyar katona támogatásával, ez is elég érzékletes részvétel. A harmadik pont a haderőfejlesztési célok teljesítése. Magyarország két fő célt kapott a NATO-tól, az egyik a légtérellenőrzés, légtérvédelem. A NASAMS-alegységek elkezdtek beérkezni, új típusú radarokat építünk, jól haladunk. A másik a nehézdandár felállítása. Itt is látványos eredményekről tudok jelenteni, a harckocsik közül megérkeztek az első Leopard 2A7+-ok, amelyek a magyar igényeknek megfelelő legmodernebb harckocsik Európában. Működésbe lépett a PzH 2000-es önjáró löveg osztályunk is, valamint megjelent a csapatoknál a Magyarországon gyártott Lynx harcjármű. A NATO szempontjából Magyarország katonai megítélése jó, a NATO-szövetségesek körében Magyarország megbecsült tag. Ami a háborút illeti, a NATO önmagában nem tud belesodródni a háborúba, ehhez politikai döntésre van szükség. A NATO katonai tervezése arról szól, hogyan védjük meg a NATO-tagállamokat, beleértve Magyarországot. A keleti szárnyon elhelyezkedő országok vonatkozásában nagyon komoly, részletes és alapos katonai tervezés folyik, ebben a Magyar Honvédség is részt vesz, egyeztetve a szomszédos országokkal. A NATO-val együtt készülünk Magyarország minden négyzetcentiméterének a megvédésére.

„A honvédség készen áll a csádi szerepvállalásra, a kontingens felkészült”

Körvonalazódik egy olyan misszió, amit a magyar haderő nem a NATO szervezésében hajtana végre. Lesznek magyar katonák Csádban?

Böröndi Gábor: A magyar Országgyűlés hozott egy döntést, a Magyar Honvédség pedig kormányfelhatalmazás alapján kiválasztotta és felkészítette azt a kontingenst, amely a csádi szerepvállalásra készen áll. A politikai és egyéb feltételek megteremtése már nem katonai kérdés. A felkészítés, a kiképzés és a tapasztalatok összegyűjtése megtörtént, azt tudom jelenteni, hogy a honvédség készen áll a csádi szerepvállalásra, a kontingens felkészült, kiképzett.

Francia csapatok már állomásoznak az országban. Velük együttműködésben készülnek a szerepvállalásra?

Böröndi Gábor: Egy ilyen környezetben mindenkivel tervezünk együttműködni, aki szövetséges és megoszthatók vele az információk. A francia kollégáktól is azt várjuk, hogy megosszák velünk azt a tapasztalatot, több évtizedes tudást, amivel rendelkeznek. Annak jelentőségét azonban hangsúlyoznunk kell, hogy ez egy önálló, magyar misszió, amit nem szövetségesi rendszer keretében, nem más ország irányítása alatt, hanem kétoldalú megállapodás alapján, saját magunk indítunk.

A parlamenti határozatban többek között a helyben lévő magyar érdekeltségek oltalmazásáról olvashatunk. Milyen magyar érdekeltségek vannak Csádban, miért küldenének oda magyar katonákat?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország a 2015-ös migránsválság kitörése óta egyértelművé tette, hogy a problémákat ott kell kezelni, ahol azok keletkeznek. Magyarország megkerülhetetlen tényező, a legfontosabb kincsünk a hitelességünk. Mi nem a mainstream elvárásai alapján cselekszünk, hanem megengedjük magunknak azt, hogy közép-európai országként szuverenista politikát folytassunk. Ezt csak akkor tehetjük meg, ha hitelesek maradunk. Amikor azt állítjuk, hogy a problémákat ott kell kezelni, ahol keletkeztek, akkor is hitelesnek kell maradnunk, nem lehet, hogy ez csak egy politikai lózung legyen. Évek óta kerestük a kapcsolatot és az alkalmat arra, hogy a Száhel-övezetbe – ami az illegális migráció egyik kiindulópontja –, amennyire csak lehet, stabilitást vigyünk. Egészségügyi, mezőgazdasági, vízgazdálkodási és egyéb területeken Magyarországnak erre van képessége és lehetősége.

A régióban évtizedek óta jelen vagyunk, számos magyar mérnök aktívan tevékenykedett a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az energetika és az építésügy területén, gyakran nagy projekteket vezettek, már a rendszerváltás előtt is. Emellett sokan tanultak Magyarországon ezekből az országokból is. Szívesen dolgoznak velünk, hiszen semmilyen gyarmati múlt nem árnyékolja be kapcsolatunkat. Van tehát egy komoly hitelességünk, respektünk és történetünk a régióban, és ez a kulcstényezője, hogy oda tudunk vinni segítséget, mezőgazdasági projekteket, vetőmagtermesztést, vízgazdálkodást, víztisztítást, egészségügyi támogatást. Ezeknek a védelméért megy Csádba a magyar haderő, továbbá a helyi haderő mentorálására, kiképzésének támogatására. Mert ne feledjük el: a stabilitás egyben a terrorizmus egyik ellenszere. Nekünk magyaroknak – tágabban Európának –, az az érdekünk, hogy aki onnan eddig el akart indulni, annak legyen oka otthon maradni. Ha a stabilitáshoz és a migráció fékezéséhez hozzá tudunk járulni, akkor ezt örömmel és büszkén tesszük. Erről szól ez a történet.

„Nem lesz kisebb parlamenti kontroll”

Változik a honvédség jogszabályi környezete, miért van erre szükség?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Döntően megváltozott a biztonsági környezetünk az elmúlt öt évben. Az a jogi környezet, amely a honvédek jogállását szabályozta, békeidőszakra tervezett, inkább az egyenruhás munkavállaló hangulatára és értékrendszerére telepített jogszabályi környezet volt. A haderő irányításához ehhez képest sokkal nagyobb rugalmasságra, gyorsaságra, hatékonyságra van szükség. Sajnos a háború szele lengi körül egész Európát. Ezt nem mi gerjesztjük, Európa nyugati országainak vezetői élnek már-már háborús állapotban. Az ő fejükben már háború van, nekünk ebből ki kell maradnunk, de a biztonsági környezet változásaira kötelességük reagálni. A vezérkar főnök úrral az a feladatunk, hogy garantáljuk az ország biztonságát, bármilyen körülmények között. Ezt úgy lehet megtenni, ha az a jogi környezet, ami a honvédek jogállását szabályozza, rugalmasabb lesz. Gyorsabbá, hatékonyabban irányíthatóvá tesszük a honvédséget, ami bürokráciacsökkentéssel és számos egyszerűsítéssel jár, ez a magyar emberek érdeke is.

Böröndi Gábor: Minden azt a célt szolgálja, hogy ütőképes, erős hadsereg jöjjön létre. Látható az a XXI. századi környezet, ahol most is vagyunk. Pár évtizeddel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna, még a szocializmusból érkezett zöld gyakorlóban és acélsisakban rohangáltunk. Óriási változás van, de a változás akkor lesz tartós, ha a katonának van morálja, lelki tartása, és tudja, hogy miért, kit szolgál. Nézzük meg a britek, a franciák, vagy akár keleti országok hadseregképét. Szükség van a példákra, kell a tartás, katonaként tudnom kell, hogy miért áldozom fel az életemet, ha a szükség ezt kívánja. A jogi környezet is ehhez kapcsolódik, ami ma gátja a hatékony kiképzésnek, ezért lesz megváltoztatva. A háborúkat akár tetszik, akár nem, nem munkaidőben vívják. Azért sem szoktak túlórát fizetni, ha valaki 16.30 után is harcol. Ma olyan békeszabályok szerint kell terveznünk a kiképzést, ami életszerűtlen. Ez pár évtizede még elment, de ma valós veszély van, erre reagálni kell.

nato

A változtatásnak nem az a következménye, hogy kisebb parlamenti kontroll lesz a honvédség felett?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nem lesz kisebb parlamenti kontroll, hiszen a kormánynak beszámolási kötelezettsége van az országgyűlés felé. A kormányrendelet alapelvei a hatékonyságnövelés, bürokráciacsökkentés, egyszerűsítés. A végső simítások zajlanak, és annak rendje és módja szerint a javaslat majd a nyilvánosság elé kerül társadalmi egyeztetésre. Összességében a szolgálati érdek kerül előtérbe az egyéni érdekekkel szemben. Ennek a nemes és nagy jelentőségű szolgálatnak a jellegéből fakad, hogy az egyén lemond bizonyos jogairól a közössége, a haderő, és ezen keresztül az ország érdekében. Ezt a szemléletet erősítjük meg a változtatásokkal, hogy ezzel is támogassuk célunkat, egy ütőképes haderő létrehozását.

Hatályban van a háborús veszélyhelyzet is, és bár a háború valóban nem ért véget, de jogi, törvényhozói szempontból miért volt szükség a meghosszabbítására? Kétharmados kormánypárti többség van a parlamentben.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nem tudjuk, meddig tart a háború és nem lesz-e még nagyobb. A veszélyhelyzet garantálja azt a jogi környezetet, amely háborús időszakban lehetőséget ad a kormánynak a gyors döntésekre, jogszabályalkotásra, végrehajtásra, és ezzel biztonságot teremt. Ebben a helyzetben szükség esetén a leggyorsabban kell cselekednünk. A parlamenti ellenőrzés a kormányra vonatkozó általános parlamenti ellenőrzési jogokon keresztül így is teljes mértékben érvényesül.

Néhány hete kinevezték a katonai identitásért felelős miniszteri biztost. Miért olyan fontos a katonai identitás kérdése?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Katonának lenni nem egy szakma a sok közül, a legszebb és legnagyobb áldozatokkal járó hivatás, amely teljes embert, szívet, alázatot kíván. Katonák – akik férjek, édesapák, anyák, feleségek is – arra esküdnek fel, hogy Magyarországot akár az életük árán is megvédik, hátrahagyva akár a családjukat is. A katonai identitás szép, de nehéz teher, amelynek viselésében szeretnénk segíteni. Megvehetjük az adófizetők pénzéből az összes fegyvert, ami csak a piacon kapható, de ha nincs képzett és a hazája szolgálatára elhivatott ember a vason, ahogy fogalmazni szoktunk, akkor lyukas fillért nem ér a legmodernebb védelmi vagy harceszköz sem. Minden erőfeszítés kevés, ha nincs olyan magyar katona, aki érti és meghozza azt az áldozatot, ami a haza védelmével jár. Magánéleti áldozatot és életmódbeli áldozatot is.

Ha a katona nem tudja pontosan, hogy miért csinálja, ha nem tudja, hogy a társadalom miért várja el tőle, hogy katona legyen, és ha a társadalom sem tudja, hogy a katona ezekért az áldozatokért miért vár joggal különleges megbecsülést és elismertséget, tehát ha az egésznek nincs rendben a lelke, akkor nem csináltunk semmit. Nagyon fontos a hadtörténelem és a katonai identitás történeti része, ezekre építjük az alapokat, de a jelenben élünk, a jelen technológiai és társadalmi viszonyai között. A katonai identitásunkat a jelen körülményeire kell szabni, fontos a jelenre vonatkozó része, miközben a jövőre szegezzük a tekintetünket. Meg kell tudnunk mondani, sőt mutatni a katonáinknak, magunknak, és a magyar nemzetnek, hogy milyen ez a jövő, mit sodorhat elénk, és milyen katonákat várunk, hogy képesek legyünk védelmezni a magyarok közösségét. Irányt kell mutatnunk a kulcsfontosságú honvédelmi nevelésnek, a középiskolában és a kadétiskolában zajló oktatásnak, és a közép és felső szintű katonai képzésnek is. Ez magától nem megy, ide fókusz kell.

„Az a fontos, hogy hogyan tesz eleget a katonai követelményrendszernek”

Február végén jelentették be, hogy új szerződést írtak alá Svédországgal a Gripenekre vonatkozóan, négy új géppel bővül a magyar légierő. Felmerült a típuscsere lehetősége?

Böröndi Gábor: Mint minden haditechnikai eszköznél, a vadászgépeknél is az a fontos, hogy hogyan tesz eleget a katonai követelményrendszernek. Az számít, hogy milyen felderítőképességgel, milyen hatékony fegyverzettel, irányítási, légivezetési rendszerrel rendelkezik a gép, ami a többiek fölé emeli. A Gripen ma Európában nagyon jó típus, rengeteg fegyverrendszer adaptálható rá, viszonylag egyszerű az üzemeltetése. Az Adaptive Hussars hadgyakorlaton ezt gyakoroltuk, akár autópályára is képes leszállni. Lehet nagyobb, erősebb gépet vásárolni a piacon, de Magyarország légterének a biztonságához, a NATO-követelmények teljesítéséhez tökéletes a Gripen. Új típusú beszerzésekkel és eszközrendszerrel még hatékonyabbak lesznek, alkalmassá tesszük távolsági felderítésre, nagyobb hatótávolságú rakétákkal szereljük fel, Rengeteg olyan modul érkezik, amelyeknek köszönhetően a negyedik generációnál jobb, négy és feledik generációs gépe lesz a magyar légierőnek a jövőben.

A Gripen-üzletnek volt bármi köze ahhoz, hogy a magyar parlament utolsóként ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Semmi. Ez egy régen előkészített, a haderőképünkben szereplő terv, ráadásul már az eredeti beszerzésben ekkora kontingens volt, csak az akkori gazdasági teljesítőképesség még nem állt ezzel arányban. Az utolsó hónapokban ezek véglegesítése és formára szabása zajlott, amihez elengedhetetlen volt a svéd kormány aktív támogatása is. Ezzel párhuzamosan zajlott a NATO-csatlakozás ratifikációjához kapcsolódó, politikai természetű egyeztetéssorozat, amit nem is ugyanazok a szereplők vittek. A magyar Országgyűlésnek teljesen jogos elvárása volt velünk és a svédekkel szemben is, hogy ha már egy katonai szövetségben leszünk, akkor a svédek tiszteljenek minket. Egyrészt beszéljenek velünk tisztességesen, ez egy minimumelvárás volt. Másrészt legyen közöttünk annyi politikai jellegű párbeszéd, hogy mi a magyar katonák szemébe nézve azt tudjuk mondani, hogy ha ott támadnak, akkor nektek oda kell mennetek és ott kell – adott esetben – feláldozni az életeteket, ha pedig nálunk támadnak, akkor ők jönnek ide hozzánk. Teljesen érthető és jogos elvárás volt ez az Országgyűlés részéről, a két folyamat annak rendje és módja szerint zajlott, párhuzamosan.

Fejlesztés alatt áll a légiszállító-kapacitás is, két KC–390-es gépet rendeltek, közepes típusról beszélünk. Ha ezek megérkeztek, rendben lévőnek tekintik ezt a képességet, vagy várható további bővítés, akár nagyobb típussal?

Böröndi Gábor: Ezzel egyelőre lezárul a légiszállító-kapacitás létrehozása. Ez a képesség azért fontos nekünk, mert nem mindig a határaink mentén van a konfliktus. Kellenek azok a szállítóeszközök, amelyekkel a katonákat és a felszereléseket biztonságosan, magyar felségjel alatt ki tudjuk juttatni. A gépek légi utántöltő képességgel is rendelkeznek, tehát a Gripenek vonatkozásában egy olyan, a NATO-követelményeket teljesítő képességcsomagot vásárlunk, ami még jobbá teszi a magyar légierő megítélését a NATO-ban.

A helikopterek közül az Airbus H145M típusból álló flotta Magyarországon van, a H225M-ből is érkezett már, de még nem teljes a létszám. Ezek könnyű és közepes gépek. Tervben van a harci helikopteres képesség fejlesztése?

Böröndi Gábor: A két típussal a magyar légierő forgószárnyas képessége rendben van. Mindig felvetődik a harci helikopter kérdése, de mit bizonyít az orosz–ukrán háború? Egyelőre nem azt, hogy a harci helikopterek fénykorát látjuk: csak légi fölény esetén tudnak közel menni a frontvonalhoz támadni. Nagy kérdés, hogy milyen jövő vár a harci helikopterekre. Ha megnézzük a pilóta nélküli eszközök alkalmazását, a csapásmérő képességük fejlődését, azt látjuk, hogy kiváltják a páncéltörő képességet. Egyelőre Mi–24-esek még vannak a légierőben, a könnyű és a közepes helikopterképesség a Magyar Honvédség jelenlegi igényeit kielégíti.

Ez azt jelenti, hogy a pilóta nélküli eszközök alkalmazására fókuszál a honvédség?

Böröndi Gábor: A legfontosabb, hogy megvizsgáljuk, az orosz–ukrán háborúban milyen szerepük van, feldolgozzuk a tapasztalatokat. Azt vizsgáljuk, hogy harcászati, hadműveleti, stratégiai szinten hogyan lehet beilleszteni a pilóta nélküli eszközöket a fejlesztési tervekbe, milyen képességet nyerünk ezáltal, és hogyan lehet ellenük védekezni. Hasonló a helyzet, mint a harckocsi és a páncéltörő eszköz összevetésénél, ha van egy jó harckocsi, mindig lesz egy jó páncéltörő, a fejlesztésük versenyben van egymással. Elemezzük a folyamatot és elkezdtük felépíteni a kis, a közepes és a nagy hatótávolságú pilóta nélküli képességét a honvédségnek.

„Nagyobb ambíciókkal tervezünk annál, hogy a Magyar Honvédség igényeit kielégítsük”

A páncélosok közül érintőlegesen már szóba került a Leopard és a Lynx, de hol tart most a Gidrán-projekt?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A Gidrán magyarországi gyártása előkészítés alatt áll. További kontingenseket rendeltünk Törökországból, amelyeknek az integrációja idehaza történik majd. Komoly és hosszú tárgyalássorozatban vagyunk, hogy a Rába-platformon keresztül a járművet is Magyarországon gyártsuk. Ez egy nagyon jól használható, moduláris, bármely NATO- vagy nem NATO-haderőbe jól beilleszthető eszköz.

Böröndi Gábor: A Gidrán kiváló eszköz, imádják a katonák. Alap támogató jármű, jó felépítményű, automatizált, drónelhárító képességgel rendelkező toronnyal. A tűztámogatáshoz, felderítéshez, páncéltörő képesség kialakításához a Gidrán elengedhetetlen, mint alap harcjármű. A honvédség többszázas flottában gondolkodik.

nato3

A beszerzések mellett a hadiipari fejlesztések is nagy fókuszt kaptak. Milyen stratégia mentén döntöttek úgy, hogy Magyarországra csábítják a gyártást?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Rendkívül fontos a hadiiparunk fejlesztése, ez messze túlmutat a haderő korszerűsítésén, de katonai szuverenitásunk szempontjából is jelentős katonai védelmi iparra van szükségünk. Vezérezredes úrék csak azzal a lőszerrel, alkatrésszel, ellátmánnyal tudnak igazán tervezni, amit Magyarországon gyártanak. A jelentősége ennél mégis sokkal nagyobb, az ebbe fektetett állami beruházásokon és a partnereink tőkebefektetésén keresztül valami sokkal nagyobb épül, olyan, ami az exportpiacokra is ki tud lépni. A katonaságnál használt eszközöknek hosszú távú piaca van, a szállítási határidők jelenleg nagyon megnyúltak, még ha a háborúnak holnap vége lenne, a kiürült stratégiai tartalékok feltöltése és a fejlődőben lévő haderők igényei egy évtizedre előre biztosítják a megrendeléseket.

Győzni akarunk ebben az iparágban is, ahogyan tettük azt a gépjárműipar tekintetében is. Van egy fejlődő haderőnk, de sokkal nagyobb ambíciókkal tervezünk annál, hogy a Magyar Honvédség igényeit kielégítsük. A saját szükségleteinken túli kapacitásokat vonzunk ide, kihasználva Magyarország különleges adottságait, ami vonatkozik a képzett és értékarányos munkaerőre, a földrajzi elhelyezkedésre, az adórendszerre, és a könnyűiparban, a fémmegmunkálásban és az elektronikában meglévő szakmai tapasztalatokra. A következő években is azt a filozófiát fogom követni a haderővel és a védelmiiparral kapcsolatban is, hogy a katona harctevékenységet folytasson, vagy azt támogassa, és minden más, ami a nemzetgazdaságból, benne a robusztusan fejlődő védelmiiparból beszerezhető, az Magyarországon valósuljon meg, így nemcsak a haderőt, hanem az egész országot és annak gazdaságát is építjük.

A magyar kormány nem szállít fegyvereket az orosz–ukrán háborúba, és az oda tartó fegyverszállítmányokat sem engedi keresztül az ország területén. Elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy Magyarországon gyártott hadieszközök kerülnek a frontra?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nagy feladat, ami előttünk áll, vissza kell építenünk azokat a csatornákat, amelyeken keresztül a plusztermelésünk be tud kerülni a nemzetközi vérkeringésbe. Ebben, amíg a háború tart, Magyarország határozott politikai stratégiája szerint fogunk eljárni. Ez egy nagyon szabályozott iparág, itt nem lehetnek véletlenek, oda adunk el eszközt, ahol tudjuk, hogy végül hová érkeznek meg. Magyarország nem fog fegyvert szállítani a harcoló feleknek, ezt a vállalásunkat tartjuk. De ettől függetlenül a magyar védelmiipar kapacitásait az ipari léptékváltás és a gazdaságfejlesztés érdekében növelnünk kell, már csak a Magyar Honvédség hosszú távú igényeinek biztosítása érdekében is.

„Soha ennyi társadalmi, politikai és pénzügyi támogatást nem kapott a modern kori történetében a haderő”

Elérték a kívánt célt a honvédség toborzókampányával?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Változtattunk a megközelítésünkön, és egy jól felépített marketingstratégia mentén indultunk el a tavalyi év elején, amikor először bemutattuk a megújult honvédséget, mint márkát. Azt az üzenetet közvetítjük, mert ez a valóság, hogy ez a hadsereg már nem „az a hadsereg”. Sokan még a korábbi emlékekből táplálkoznak, hiszen a 2010 előtti kormányok csak leépítettek, laktanyákat zártak be, fegyverrendszereket értékesítettek és kótyavetyéltek el, akkoriban nem azt lehetett hallani, hogy ez egy értékelhető és érdemes hivatás, ahova érdemes beáramlani a fiataloknak. Hadiipari fejlesztésekről pedig szó sem volt. Azt mondom: Most jó lenni katonának! Soha ennyi társadalmi, politikai és pénzügyi támogatást nem kapott a modern kori történetében a haderő, mint most, ami indokolható a környezetünkben történtekkel és a kormány nemzetbiztonsági szemléletű irányításával. Az új honvédséget azzal a kicsit provokatív kérdéssel mutattuk be, hogy „és Te készen állsz?”. Ezután konkrét értékajánlatokat tettünk, ezek az „Embert a vasra” első és második programjai.

Az újonnan beérkező, magas komplexitású csúcstechnológiát csapatoknál helyeztük el, ezeknek gyökeresen megváltozott a feladatrendszere és a képességszintje. Ehhez más gondolkodású, fiatalabb generációra is szükségünk van, így kombináljuk az új eszközöket „új társadalmi merítéssel”, különleges feladatrendszerrel, különleges eszközökkel és kiemelt illetménnyel. Ezzel azt a célt is elérjük, hogy azokat a harcoló alakulatokat, amiket a vezérezredes úr kijelölt, hosszú évek óta nem látott módon hadilétszámra, vagy ahhoz közeli szintre emeljük. Valamennyi NATO-tagállam küzd azzal a problémával, hogy miután önkéntesen kell jelentkezni a haderőbe, nehéz feltöltött állapotban tartani az alakulatokat. A hódmezővásárhelyi páncélozott gyalogdandárnál elértük, hogy egy ilyen feladatrendszerre létrejött gránátos zászlóalj teljes feltöltöttségű. Ugyanezt a logikát követtük a tatai tüzéreknél, ott egy egész képesség épült vissza, a honvédség tüzérképessége korábban teljesen leépült. Ma nemcsak új tüzérosztályunk van, hanem egy teljesen feltöltött, nagyon jól összekovácsolt társaság alkotja a tatai tüzéreket.

És a tartalékos rendszer?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Kifejezett fókuszt helyeztünk a területvédelmi tartalékos haderőkomponensre. A hivatásos állományból kiemeltük a tartalékos komponenst és a területvédelmi ezredeket, és azok felett önálló parancsnokságot hoztunk létre. Ez, ha úgy vesszük, szinte egy „második” hadsereg, egyszerűbb hagyományos fegyverekkel, könnyűlövész módon felszerelve. Hét ilyen ezred van az országban, alatta zászlóaljakkal és járási szintig leérő századokkal. Helyben toboroznak, a jelentkezők a lakóhelyükhöz közel kapják az alapkiképzésüket, utána a hivatásos haderőtől eltérő, helyi jellegű támogató feladatrendszerben vonjuk be őket. Nem az egész életüket töltik ott, hanem alkalomszerűen vannak bent. Van tehát egy hivatásos haderő, professzionális katonákkal, akik a legmagasabb szintű technológiával rendelkeznek, ők támaszpontonként helyezkednek el az ország védelmi igényéből és történelmi okokból kialakult helyszíneken. Ezzel párhuzamosan működik a területvédelmi tartalékos rendszer, ami kapillárisszerűen fedi le az országot. Mindkettő a vezérkar főnök irányítása alatt áll, de békétől eltérő állapotban a kettő szorosabb együttműködésre lép. Nyáron a területvédelmi tartalékosok toborzására fogunk fókuszálni, nagy terveink vannak az éppen nem behívott tartalékosok civil életben történő összefogására, közösséggé formálására.

A toborzással párhuzamosan zajlott egy fiatalítási hullám is a haderőnél. Hány katonától váltak meg?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Amiben vagyunk, az egy folyamat. De egy év távlatából nyugodtan kijelenthetjük, hogy a döntés meghozta a várt eredményeket. Százas nagyságrendű azoknak a száma, akik távoztak a tiszti, altiszti állományból, ezt követően végrehajtottuk az elmúlt harminc év legnagyobb, legkomplexebb hadgyakorlatát zökkenőmentesen. Tehát beigazolódott, hogy lehet számítani a fiatal, a NATO-ban tapasztalatot szerzett, nyelveket beszélő, aktív, fizikailag is fitt, de idáig csak a második vagy harmadik vonalban lévő tiszti, altiszti gárdára. Ők előreléptek, és azonnal bizonyítottak. Az is igazolást nyert, hogy az ajánlat, amit tettünk a kilépőknek, méltó, méltányos és igazságos volt. A leszerelt katonánál jobb munkaerő aligha van, jó lenne eljutni oda, hogy ha választható egy ugyanolyan szakmai hátterű katona és egy civil, akkor mindenki a katonát választja, mert fegyelmezett, elkötelezett, magas morálú és tapasztalt vezető. A honvédségnél és bármilyen katonai intézménynél nincs jobb vezetőképző, mindenki a másik életéért felelős és aztán magáért. Az ilyen képzésen keresztülment katonák gyorsan tudtak helyet találni a társadalomban. A fiatalítás ráfért a honvédségre.

A hadgyakorlatok alapján milyen állapotban van a honvédség?

Böröndi Gábor: Az Adaptive Hussars 23 keretében nagyon fontos tapasztalatokat gyűjtöttünk. Azt gyakoroltuk, hogy a civil adminisztrációval, a közigazgatással, a gazdasági szolgáltatási rendszerrel hogyan tudunk együttműködni, milyen igényeink vannak, és ezt hogyan lehet összehangolni a társadalommal, hiszen az országvédelemhez a hadsereg és civil oldal tökéletes együttműködése szükséges. Szerencsések vagyunk, mert nagyon kevés embernek van háborús tapasztalata, de bele kell gondolni, ha valódi műveletek zajlanának Magyarországon, akkor az a civil közlekedés korlátozásával járna, konvojok mozognának, és el kellene látni az erők logisztikáját.

Azt is gyakoroljuk, hogy a harcászati, hadműveleti tevékenységen túl az ország fegyveres védelmét hogyan tudjuk úgy megvalósítani, hogy abban minden szegmens érintett. Alapos, tapasztalatokra épülő felkészítési, kiképzési rendszert vezettünk be. Miniszter úr utasításának megfelelően emeltük a készültségi szintet, ami azt jelenti, hogy rövidebb idő alatt, gyorsabban tudunk nagyobb erővel reagálni. Több kisebb gyakorlatot, demonstrációt is tartunk, mint például a páncéltörő képesség bemutatása annak érdekében, hogy lássuk, hol tartunk, hogyan működnek az eszközrendszereink, min kell javítanunk, milyen eljárásokra, felkészítésre van szüksége a katonáknak ahhoz, hogy valóban professzionálisak legyenek. Lépünk a civil társadalom irányába is a tartalékos erők bevonásával, a civil közigazgatással történő együttműködéssel, és minden mással, ami egy ország fegyveres védelméhez szükséges.

A sorkatonaság visszaállítása felmerült?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország önkéntes kiegészítésű haderőt működtet, amely hivatásos és tartalékos komponensekből áll. Ezt fent is fogjuk tartani.

„Hogy milyen volt az egy év? Embert próbáló és nehéz feladat”

Néhány napja volt az évfordulója, hogy elkezdték a közös munkát, milyen volt az első év a Honvéd Vezérkar főnökeként?

Böröndi Gábor: Az a feladatom, hogy szigorúan szakmai szempontok mentén a legjobb katonai tanácsot adjam a miniszternek, és általa a kormánynak a döntéshozatalhoz. Hogy milyen volt az egy év? Embert próbáló és nehéz feladat. Az együttműködés nagyon fontos, ha hiba vagy feszültség lenne ebben, akkor nehéz lenne a haderőfejlesztés, nehezen lehetne Magyarország védelmét biztosítani, de erről nincs szó. Mindegyik katona, valamennyi tiszt álmodik erről, de nagyon keveseknek adatik meg, hogy a Honvéd Vezérkar főnöke lehet. Ha az ember a pálya csúcsára érkezett, kellő alázattal kell a helyzetet kezelni, minden nap arra kell ébredni, hogy kicsit jobbá akarjuk tenni a honvédséget.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ez egy szoros és bizalmon alapuló együttműködés, ami remélem, hogy a következő években is hasonlóan folytatódik. A munkánk szorosan összefügg. A polgári demokráciákban a haderő civil irányítása határozza meg a célokat, ellenőrzi a végrehajtást és megteremti az ehhez szükséges feltételeket annak érdekében, hogy a katonák – akik azok között a pénzügyi, jogi és társadalmi keretek között, amit a kormányzat e mögé tesz – a feladatokat végrehajtsák. Ha ez a kettő nincs harmóniában, akkor fennakadások lesznek, ha viszont harmóniában van, az nagyon szerencsés, mert nagy lépésekkel lehet haladni.

Lehet még újat mutatni egy több évtizedes katonai múlttal rendelkező vezérkar főnöknek?

Böröndi Gábor: Minden szempontból új a mai helyzet. 1992-ben végeztem el a katonai főiskolát, voltunk egy évig elvtársak, aztán bajtársak és urak. A Varsói Szerződésből kivált, de egy tömeghadsereg elvei alapján szervezett haderőnek lettem a tagja, fiatal tisztje. Később jött a NATO-csatlakozás, meghallgattuk, hogy most már minden NATO-doktrínát feldolgoztunk, NATO-kompatibilis haderő lettünk, de ez természetesen nem volt így. Ezt követően érkeztek a felkérések és a műveletek, szolgáltam Koszovóban, és első magyar katonaként Afganisztánban. Mindig változott egy kicsit a hadsereg, viszont olyan, ami az elmúlt években történik, nem volt. Egyszerre zajlik egy transzformáció, a legkorszerűbb technika beszerzése, miközben itt van mellettünk az orosz–ukrán háború, ugyanakkor a nyugat-balkáni feszültség is tapintható. A migrációról nem is beszélve, amit személyesen is megtapasztalhattunk a határon. Ilyen típusú komplex kihívásokra nem emlékszem, egyszerre kell kívül és belül megújulni, ezért mondtam, hogy legalább öt évnek felel meg egy év ebben a beosztásban. Minden korszak más, minden vezérkar főnöknek más-más kihívással kellett szembenéznie, a fentiekben említett, komplex kihívások mellett ugyanakkor csak azt tudom hangsúlyozni, hogy megtiszteltetés ebben a beosztásban szolgálatot teljesíteni.

 

Forrás:index.hu

Created & Hosted by NETKEY