Ugrás a tartalomra

Hírek

KINEVEZTE AZ ÚJ KORMÁNY ÁLLAMTITKÁRAIT AZ ÁLLAMFŐ

Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Németh Szilárd, honvédelmi államtitkára Szabó István, közigazgatási államtitkára Kádár Pál lett.


Bővebben

KOSZORÚZÁS

A honvédelem napja alkalmából az Isaszegi Honvéd szobornál,megemlékezést és koszoruzást tartott a HODOSZ 419 es alapszervezete Petrei Csaba alapszervezeti titkár szervezésének köszönhetően.

Bővebben

HORGÁSZVERSENY

Az 520.számú alapszervezett (Nyírtelek) az idén is megtartotta a nagy sikernek örvendő házi horgászversenyét. Az idén új helyszínt találtunk, ahol lehetősége volt a tagságnak arra, hogy összemérje a horgász tudását.  A verseny folyamán összesen 43 kg-ot halat fogtak, ami szép eredménynek mondható.

Bővebben

A magyar katona a világ legjobbjai közé tartozik

A magyar honvéd a világ egyik legjobb katonája – mondta Korom Ferenc vezérőrnagy, Honvéd Vezérkar főnök-jelölt május 14-én, hétfőn a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, a Képviselői Irodaházban.


Bővebben

„Hazaszeretet, hivatástudat, elkötelezettség”

Többek között a katonák élet- és munkakörülményeinek javítását, a kor kihívásainak megfelelő Magyar Honvédség létrehozását jelölte meg kiemelt prioritásként honvédelmi miniszterjelölti meghallgatásán dr. Benkő Tibor vezérezredes május 14-én, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, illetve nemzetbiztonsági bizottsága előtt.


Bővebben

A HÉF IDEI ELSŐ ÜLÉSÉN TÖRTÉNT

A 2018-as év első ülését tartotta meg a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum 2018. március 27-én. A Fórum levezető elnöke, egyben a honvédelmi miniszter képviselője Dr. Kádár Pál dandártábornok a HM TKF főosztályvezetője volt. A Honvéd Vezérkar főnököt Takács Tamás ezredes a HVK SZFCS csoportfőnök-helyettese képviselte, a munkavállalói oldal ügyvivőjeként Czövek János a HOSZ elnöke segítette a Fórum munkáját, a HODOSZ részéről Varga István elnök volt jelen.

Bővebben

KONGRESSZUS 2018.

Minden évben kiemelkedő rendezvénye szakszervezetünknek a kongresszus, amelyen mérlegre kerül az előző év gazdálkodása, és döntés születik a tárgyévi költségvetés kereteiről. Az előző évek gyakorlatához hűen idén is megragadtuk az alkalmat, hogy a kongresszust követően országos titkári-tisztségviselői továbbképzéssé, fórummá alakuljunk, és megbeszéljük, megvitassuk közös dolgainkat. Konferenciánkat kérésünkre a Honvédvezérkar főnöke kiképzési rendezvénnyé minősítette; a helyszínt az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ adta.

Bővebben

HURKATÖLTŐ VERSENY

Már megint a Balaton Akarattyai üdülő HODOSZ alapszervezetétől hangos a házunktája. Ez borzasztó. Már megint gyomorra mentek! Szóval akár tetszik, akár nem ezek a HODOSZ köténybe bújt lányok, fiúk egy húrka  és kolbász töltő versenyen öregbítették hírnevünket és tagot szerveztek, és csapatot építettek, szóval megcselekedték amit megkövetelt a csapat, üdülő, vendégek, és szakszervezet. Láttam videót az eseményről hát ahogy szokták mondani nem volt semmi. 

Bővebben

A BIZTONSÁG ALAPÉRTÉK

A biztonság egy alapérték, amit garantálni kell – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter március 1-jén, csütörtökön a fővárosban, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája új székházában.

Bővebben

CÉLEGYENESBEN A KONGRESSZUSI ELŐKÉSZÜLETEK

A február 28-án tartott elnökségi ülésen véglegesítésre kerültek a március 26-án tartandó kongresszusunk dokumentumai. A testület a költségvetési előterjesztések és a Mérlegbeszámoló mellett módosította Gazdálkodási és Pénzkezelési Szabályzatunkat, valamint állást foglalt a honvédségi „civil” alkalmazottak bér- és jövedelmi helyzetéről.

Bővebben

Created & Hosted by NETKEY