Ugrás a tartalomra

Dr. Benkő Tibor: januárban kezdődhet a honvédség és a minisztérium átalakítása

Társszervezetek

Dr. Benkő Tibor: januárban kezdődhet a honvédség és a minisztérium átalakítása

InfoRádió - Aréna - Benkő Tibor - 1.részKisebb létszámú, de erős minisztériumot és egy hatáskörrel, jogkörrel és felelősséggel felruházott parancsnokságot szeretne dr. Benkő Tibor, a honvédelmi tárca vezetője, aki erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

„Megvolt az oka, hogy miért hozták létre korábban az integrált minisztériumot, de most, ennyi év távlatában és nyolc éves vezérkari főnöki tapasztalatom alapján azt mondom, hogy ez nem viszi előbbre a honvédelem vezetésének kérdését” - mondta dr. Benkő Tibor.

Hozzátette: egy minisztériumot kell létrehozni, olyat, amely „képes a Magyar Honvédség irányítására, a feltételek megteremtésére, a rendelkezésre álló javak szakszerű, törvényes felhasználására - tehát kontroll-szerepet is ellát -, továbbá szükség van egy erős magyar honvédségi parancsnokság létrehozására”. „Külön kell választani a politikai irányítást végző szervet a katonai végrehajtástól” - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

A minisztériumban létrehozták a honvédelmi ügyekért felelős államtitkári posztot (kikötés, hogy az államtitkárnak legalább 30 év katonai tapasztalattal kell rendelkeznie), valamint az alá tartozó, katonai ügyekért felelős osztályt.

„Néhány katona tehát a jövőben is lesz a minisztériumban, hiszen bár most katonai tapasztalattal rendelkező ember áll a minisztérium elején, nem biztos, hogy ez mindig így lesz,” és akkor a tárcát és a minisztériumot sem szabad magára hagyni - fejtette ki dr. Benkő Tibor.

Egy erős, de kis létszámú minisztériumra van szükség és kell egy hatáskörrel és felelősséggel felruházott Magyar Honvédség Parancsnokság, székesfehérvári központtal - hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: 2019. január 1-jével szeretnék megkezdeni az átalakításokat, először a vezetés feltételeinek megteremtésével, a katonai szervezeteknél pedig a műveleti alkalmazásképesség biztosításával.

InfoRádió - Aréna - Benkő Tibor - 1.rész
InfoRádió - Aréna - Benkő Tibor - 2.rész

 

Created & Hosted by NETKEY