A tegnapi napon aláírásra került béren kívüli juttatásokról szóló megállapodás többek között tartalmazza – a HODOSZ javaslatára – a honvédségi közalkalmazottak ruházati illetményének 40 %-os emelését. A munkáltatói oldalt Dr. Hende Csaba Magyarország honvédelmi minisztere, Dr.
KEZELJÉK EGYSÉGESEN AZ ÁGAZATOT!
ÜLÉSEZETT A HODOSZ TANÁCSA
Bérfelzárkóztatási programot szorgalmaz a MASZSZ
Bérfelzárkóztatási programban szeretne megállapodni a jövő évi költségvetés benyújtása előtt a szociális partnerekkel a Magyar Szakszervezeti Szövetség azért, hogy a minimálbér nettója elérje a létminimumot - közölte a szövetség elnöke az MTI-vel. Kordás László hozzátette: jelenleg 20 ezer forint különbség van a kettő között, az egyfős, egy keresős létminimum szintje 88 ezer forint, míg a nettó minimálbér 68 ezer forint. Akár több évre szóló, több ütemű felzárkóztatási programban is készek megállapodni - mondta.
HÉF SZAKÉRTŐI TÁRGYALÁS
A megbeszélés során folytatva és felemlítve a január 19-i HÉF ülésen elhangzottakat megerősítettük az idei évre a közalkalmazotti állomány részére megfogalmazott béremelési igényünket.
ÜLÉSEZETT A MASZSZ ELSŐ KONGRESSZUSA
TUDÓSÍTÁS AZ MSZOSZ RENDKÍVÜLI KONGRESSZUSÁRÓL
Két napirend került megtárgyalásra. Először a küldöttek elfogadták az MSZOSZ 2014. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, majd miután a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a február 21-i Kongresszusán úgy döntött, hogy mégsem kíván teljes jogutódlással beolvadni a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe, a szakszervezeti fúziót két szervezet valósítja meg: az Autonómok és az MSZOSZ.
ÜLÉSEZETT A HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM
Kivonat a 2014 évi megállapodásból
K I V O N A T
a Magyar Honvédség személyi állománya 2014. évi egyes illetményen kívüli juttatásairól szóló Megállapodásból
A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) munkaadói és munkavállalói oldala (a továbbiakban együtt: felek) egyetértenek abban, hogy a 2014. évre vonatkozó, illetménybe és bérbe nem tartozó, egyéb illetményen kívüli juttatások biztosítása tekintetében a honvédelmi tárca a következőket vállalja: