Ugrás a tartalomra

Híreinkből

OKÉT SAJTÓKÖZLEMÉNY

A közszféra érdekképviseleteivel egyeztetett Varga Mihály.
A béremelésről, az illetményrendszerekről, a kompenzációról, valamint a béren kívüli juttatásokról egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) mai ülésén.
A közszféra alkalmazottainak és munkaadóinak érdekegyeztető fórumán a miniszter köszönetét fejezte ki a közszféra munka

Bővebben

A HONVÉDELMI KÖZALKALMAZOTTAK KERESETE IS EMELKEDIK JÚLIUSTÓL

Nemcsak a katonák, hanem a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől - jelentette be a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten. Hende Csaba a Honvédelmi Minisztériumban tájékoztatta az ágazati érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezetek képviselőit a tárca közalkalmazotti állományának illetményemeléséről. A tanácskozáson részt vett még mások mellett Benkő Tibor vezérkari főnök, Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Cz

Bővebben

A HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM ÜLÉSÉN TÖRTÉNT

2015. május 26-án került sor a HÉF az második negyedéves ülésére. A munkáltatói oldalon a HM képviseletében Kun Szabó István vezérőrnagy HM TKHÁT, a Honvéd Vezérkar főnök képviseletében Szabó József ezredes HVK SZCSF humánszolgálati osztályvezetője vett részt az ülésen. A HODOSZ-t Dr. Zsiga Imre elnök és Varga István alelnök képviselte a fórumon.

Bővebben

REMÉNYSUGÁR

Örömmel értesültünk róla, hogy a Magyar Országgyűlésnek T/4730 számon benyújtott 2016 évi költségvetés tervezete az eddigi álláspontokkal szemben kitér a honvédségi közalkalmazottak illetményének emelésére is.
Hosszú ideje folytatjuk harcunkat tagságunk és valamennyi honvédségi civil alkalmazott méltányos, szakmai munkáját elismerő bérezéséért.

Bővebben

Társszervezetek

Created & Hosted by NETKEY