Május 7-én Varga István, a HODOSZ elnöke és Markovics Tamás alelnök látogatást tett az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni bázisán. A szakszervezeti vezetőket fogadta Szloszjár Balázs ezredes parancsnok, akivel a munkáltató és az érdekképviselet hatékony együttműködéséről váltottak szót, valamint a honvédelmi alkalmazotti jogállásra való átállás aktuális kérdéseit vitatták meg.
Híreinkből
A HÉF ELSŐ NEGYEDÉVI ÜLÉSÉRŐL
2019. április 30-án megtartotta idei első ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum. Az ülést Dr. Molnár Ferenc ezredes, a HM TKF mb. főosztályvezetője vezette, a minisztériumot Erdélyi Lajos a HM humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára képviselte, a HODOSZ részéről Varga István elnök és Markovics Tamás alelnök vett részt a Fórum munkájában.
TÁJÉKOZTATÓK AZ ÖNKÉNTES VÁLLALÁS KAPCSÁN
Az elmúlt hetekben számtalan alapszervezeti tájékoztatóra került sor, amelyeken a Haj. törvényben rögzített önkéntes vállalás kapcsán felmerült kérdésekre kerestünk válaszokat.
Az elsők között tisztáztuk, hogy a törvényben évenkénti kötelezettségként előírt munkakörhöz kötött továbbképzés nem keverendő össze a hadkötelezettség bevezetését követő kiképzéssel.
Az elsők között tisztáztuk, hogy a törvényben évenkénti kötelezettségként előírt munkakörhöz kötött továbbképzés nem keverendő össze a hadkötelezettség bevezetését követő kiképzéssel.
A HM Vagyonfelügyeleti Főosztály közleménye
Közlemény az állami tulajdonú HM vagyonkezelésű lakások elidegenítéséről.
A Honvédelmi Minisztérium - a kormányzati szándékkal összhangban - megkezdi a vagyonkezelésében lévő lakások kedvezményes elidegenítését az arra jogosult bérlők részére.
A szándéknyilatkozatok a lakhatással összefüggő egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról szóló 6/2019. (IV. 15.) HM rendelet hatályba lépésének napjától, 2019. április 18-tól kezdődően nyújthatók be a tájékoztatóban megjelölt, területileg illetékes helyi lakásgazdálkodási szervhez.

GYÁSZOL A HODOSZ
Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy Bellovai Gyula kollégánk elhunyt. Gyuszi régi szakszervezeti tagunk és tisztségviselőnk volt, a HM Ellátó Igazgatóságán dolgozott. HODOSZ Tanácstagként aktív szószólója volt a honvédségi civil dolgozók érdekeinek. Nyugdíjas évei alatt az 501. számú HODOSZ alapszervezet titkáraként és nem utolsó sorban a HODOSZ Európáért Alapítvány kurátoraként végezte áldozatos társadalmi munkáját.

HORGÁSZVERSENY
Az 520.számú alapszervezett (Nyírtelek) az idén április 5-én tartotta a nagy sikernek örvendő házi horgászversenyét!
Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz, amihez társult a finom reggeli és ebéd.A versenyzők 4 óra leforgása alatt 45kg halat fogtak. Mindenki jól érezte magát és a tavalyi színvonal megtartása mellett ezúton is megköszönjük a HODOSZ által biztosított alapszervezeti céltámogatást!
.jpg)
.jpg)