Ugrás a tartalomra

LEHET HONVÉDELMET ÉPÍTENI!

Társszervezetek

LEHET HONVÉDELMET ÉPÍTENI!

2020. januárjától további illetményfejlesztést tervez katonák részére a honvédelmi tárca vezetése. Az országgyűlés a napokban akár döntést is hozhat a kérdésben. Még az idei évben közel huszonhatezren részesülnek teljesítményjuttatásban – jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter november 19-én, a Honvédszakszervezet tisztújító küldöttgyűlésén, Balatonakarattyán.

A honvédelmi tárca vezetője átfogó tájékoztatást adott a küldötteknek a szakszervezetet, és a haderőt érintő legfontosabb kérdésekről.

„Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy igenis lehet honvédelmet építeni, csak megfelelő elszántság, és támogatás kell hozzá. Ehhez szakszervezeti szinten is kizárólag segítő szándékra van szükség, és arra, hogy jól működjön a kétirányú információ-áramlás. A vezetőknek tudniuk kell, mi foglalkoztatja a katonákat, de mindez fordítva is igaz: a katonáknak tudniuk kell milyen irányba haladunk, mit tervezünk, melyek a közös céljaink” – fogalmazott a tárcavezető. Hallhattuk: az elmúlt néhány év alatt átlagosan ötven százalékkal nőtt az állomány illetménye. Részben ennek is köszönhetően a haderő létszáma tavaly mintegy hétszáz fővel növekedett. A kiáramlás ugyan érinti a honvédséget is, de a beáramlás nagyobb, ezért a mérlegünk pozitív.
 



Benkő Tibor szerint a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik fontos része az is, hogy a társadalom támogassa a honvédelem ügyét. Ehhez azonban a katonáknak jó példát kell mutatniuk. „Az egyenruha mindenkit kötelez”, szögezte le a honvédelmi miniszter.
Benkő Tibor tájékoztatójában kitért a hazafias honvédelmi nevelés fontosságára, megjegyezve: igenis meg lehet szólítani a mai fiatalokat, csak ehhez más módszerek kellenek, mint régebben. Jó példa erre, hogy az idén hetvenkét különböző honvédelmi táborban 2500 fiatal ismerkedett meg a katonaélettel – a visszajelzések pedig igen pozitívak.
 
„A legjobbakat szeretnénk katonának, és ehhez megfelelő életpályamodellt, illetve a legjobb, legmodernebb haditechnikai eszközöket szeretnénk biztosítani az állománynak” – fogalmazott Benkő Tibor. A jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban a honvédelmi miniszter felvázolta az önkéntes katonai szolgálat, és a veterán-besorolás lehetőségét is.
A küldöttgyűlés megnyitóbeszédében Szabó István honvédelmi államtitkár kiemelte: a szakszervezeti munka során a HOSZ mindig is a megoldásokat kereste.



„A szervezet jogelődjével együtt közel harminc esztendeje képviseli a katonák érdekeit. Ebben az időszakban sikerült az érdekképviseleti kört kiszélesíteni: belekerültek a hivatásos, szerződéses, tartalékos katonák, nyugállományú katonák, valamint a honvéd tisztjelöltek, és altisztjelöltek is. Az elmúlt időszakban nyújtott tevékenységével a HOSZ kiérdemelte a honvédelmi tárca bizalmát” – mondta az államtitkár. Hozzátette: a törvényi változásoknak köszönhetően a parancsnokok, katonai vezetők most már szabályozott módon kötelesek együttműködni az érdekképviseletekkel. Az államtitkár szerint a HOSZ immár megkerülhetetlen szereplője a honvédség életének. A jövőre utalva Szabó István elmondta: a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program akár tizenöt esztendőre is meghatározza a fejlődés irányait – a program középpontjában pedig a katona áll, és ilyenformán érdekei érvényesítése is előtérbe kerül.
 
Czövek János, a HOSZ elnöke, az elmúlt négy esztendőt összegezvén úgy fogalmazott: óriási eredmény a katonáknál az ötven százalékos bérfejlesztés, és az illetmények további emelkedésére vonatkozóan folytatni fogják a tárgyalásokat. Az elnök kifejezte abbéli reményét, hogy a honvédekre vonatkozó jogszabályi környezet hamarosan állandósul.
 
„Úgy vélem, hogy az elmúlt négy esztendőben sikerült korrekt párbeszédet folytatni a Honvédelmi Minisztériummal, és a Magyar Honvédség Parancsnokságával. Át tudtuk adni a megfogalmazott véleményeket, észrevételeket, javaslatokat. Ugyancsak mérföldkő, hogy a Katonaszövetségek Európai Szervezete (Euromil) tavaly nálunk tartotta elnökségi ülését. Külföldi vélemények szerint a szakszervezetek között a HOSZ az egyik legerősebb” – közölte az elnök.
 
A közgyűlésen a küldöttek szavazataikkal megerősítették pozíciójukban az eddigi elnökséget és elnököt.


forrás:honvedelem.hu
Created & Hosted by NETKEY