A kormány által május 26-án, kedden benyújtott költségvetési javaslat szerint mintegy 162 milliárd forinttal emelik a honvédelmi kiadások keretét: jövőre mintegy 778 milliárd forint juthat e célra. Ez az összeg a jövőre jelzett nominális GDP nagyjából 1,66 százalékának felel meg.
Híreinkből
HKA FELHÍVÁS
A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány alapvető feladata, hogy anyagi támogatást nyújtson azon nagycsaládosok, kétgyermekes családok, gyermeket egyedül nevelő szülők, valamint gyermekes pályakezdők részére, akik szociálisan rászorultak.
MÁR KÖZEL HÉTSZÁZ IDŐSOTTHONT FERTŐTLENÍTETTEK A KATONÁK
Folyamatosan fertőtlenítik a katonák az ország idősotthonait – mondta az M1 Ma Este című műsorának május 5-ei adásában Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
153/2020. (IV. 27.) Korm. rendelet
a honvédelmi szervezetek személyi állományára a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes eltérő szabályokról szóló 120/2020. (IV. 16.) Korm. rendelet módosításáról
RENDKÍVÜLI HÉF ÜLÉS
2020. április 23-án rendkívüli ülést tartott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum. Az ülés témája a honvédelmi szervezetek személyi állományára, a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes eltérő szabályokról szóló 120/2020. (IV. 16.) Kormányrendelet szabályozási területei voltak.
KIVONAT a 120/2020. (IV. 16.) Korm. rendeletből
KIVONAT a 120/2020. (IV. 16.) Korm. rendeletből a honvédelmi szervezetek személyi állományára a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes eltérő szabályokról.
120-2020-kormrendelet.docx
120-2020-kormrendelet.docx