A Honvédelmi Minisztérium elismeri a katonák érdekképviseleti jogát, egyben a katonák egyetlen reprezentatív érdekképviseletének alapjogokból adódó működését, a szervezet jogutódjának egyesületként történő további működését pedig – a katonák egyetlen reprezentatív érdekképviseleteként – támogatja Mindezekből adódóan a felek hosszútávú megállapodásának részleteit a fentiek szellemében még az idén megalkotják.
Búcsúzik az 540-es alapszervezet
November elsejével megkezdték felmentési idejüket a bezárt Mátraháza honvédüdülő munkatársai. Ebből az alkalomból, egy baráti-beszélgetős rendezvényen köszöntek el egymástól tagtársaink.
A HOOSZ - és az üdülőben a működése során megfordult vendégek - nevében ezúton mondunk köszönetet elkötelezett, áldozatos és mindenkor segítőkész munkátokért. Kívánjuk, hogy minél előbb találjátok meg helyeteket a civil életben, legyetek sikeresek munkátokban és éljetek boldog életet családotokkal.
HODOSZ Elnökség
Kirándulás Egerbe
A HODOSZ 073. számú alapszervezet (Kecskemét) tagjai 2023.09.08.-án csapat építő kiránduláson vett részt.
Első utunk Eger történelmi belvárosának főtere volt, ahol a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére, a meghívott vendég 072 sz. alapszervezet titkárral együtt közös koszorút helyeztünk el a hős várkapitány Dobó István szobránál.
A várlátogatást és az ebédet követően befejező programunk a város alá vezetett.
A HÉF üléséről jelentjük
Szeptember 28-án tartotta harmadik negyedéves ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum.
Az ülésen a Honvédelmi Minisztériumot dr. Czermann János stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, a Honvéd Vezérkart Deme Balázs ezredes megbízott személyügyi csoportfőnök képviselte. Az ülésen Kis Ákos kormánytisztviselő, a MH Honvédelmi Nevelési Főosztály, Köznevelési és Ifjúság stratégiai osztály osztályvezetője elnökölt.
A Honvédségi Dolgozók Szakszervezetét Varga István elnök és Balogh Tünde alelnök képviselték.
Böröndi Gábor: Rég nem látott hadgyakorlat lesz az ország nyolc pontján
A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Böröndi Gábor vezérezredes. A Magyar Honvédség vezérkari főnöke szerint az orosz–ukrán háború után fel kellett rázni a hadsereget, aminek része, hogy novemberben évtizedek óta nem látott komplex hadgyakorlat kezdődik Magyarország nyolc pontján. A honvédség parancsnoka beszélt a haderőfejlesztés folyamatáról, a toborzásról és a katonahivatás szépségeiről is.
Kirándulás a Dunakanyarban
HODOSZ 498. számú alapszervezetének tagjai és családtagjai 2023.08.12-én csapatépítő kiránduláson vettek részt.
Első úti cél Esztergom volt, ahol az Esztergomi Körjáraton (Esztergom-Zebegény-Esztergom) egy 2 órás hajóúton csodálhatták meg a Dunakanyar legszebb részeit.
Ne diszkrimináljon az állam egyes szakszervezeteket! Öt konföderáció közös tiltakozása
A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én nyílt társadalmi vitára bocsátotta „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete” című dokumentumot, a nélkül, hogy az abban szereplő, a közszféra szakszervezeteit érintő rendelkezésekről akár konföderációs, akár ágazati szinten, intézményes keretek között egyeztetett volna!
Rendhagyó ünnep
2023. június 30-án Hévízen, a MH EK HÉMORI-ban a rendhagyónak számító Semmelweis nap ünneplése hármas örömünneppé szerveződött. Ugyanis az idén 175 éves Magyar Honvédség lelkes, mozgásszervi rehabilitációt biztosító csapata éppen kilencven éve nyitotta meg kapuit a gyógyulni, regenerálódni vágyó honvédek előtt.
Ülésezett a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum
Június 27én-én a második negyedéves ülését tartotta a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum.
Az ülésen a Honvédelmi Minisztériumot dr. Czermann János stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, a Honvéd Vezérkart Berec Zoltán dandártábornok képviselte. Az ülésen Almási-Rab László alezredes MH Honvédelmi Nevelési Főosztály, főosztályvezetője elnökölt.
A munkavállalói oldal ügyvivője Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke volt, szakszervezetünket Varga István elnök és Balogh Tünde alelnök képviselték.
Fókuszban a honvédelmi nevelés
Az elmúlt tanévben több mint 7000 diák és 135 iskola csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz
A Honvéd Kadét Program sikeréről számoltak be a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum idei második negyedéves ülésén június 27-én, kedden, Budapesten.
Félidőben van a Honvédelmi Minisztérium idősügyi stratégiája
A Magyar Honvédség idősügyi stratégiájában meghatározott feladatok teljesüléséről, valamint a kegyeleti ellátásról is szó esett a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport első féléves ülésén, június 20-án, kedden, Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában. A rendezvényen részt vett dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.
HORGÁSZVERSENY
MH 11.Bocskai István Páncélozott Hajdúdandár szervezésében 2023.június 9-11.között dobós horgászversenyt rendeztek az országosan elismert Leveleki-víztározón.Az ország több alakulatától jöttek a csapatok,köztük mi is a HODOSZ által támogatott NNH (520.alapszervezet) csapat.A megmérettetésen a termetesebb pontyok és amurok számítottak az eredménybe.Időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatokat (eső- viharos szél-fülledt meleg)majdnem minden évszak megfordult a 48 órás versenyen de kitartott mindenki.A verseny végeztével az eredményhirdetésen 33 csapatból a 18-ik helyen végeztünk.