Ugrás a tartalomra

Újabb egyeztetés a 2017 évi kafetériáról

Társszervezetek

Újabb egyeztetés a 2017 évi kafetériáról

A július 06-án megkezdett tárgyalások folytatásaként újabb fordulóban került sor egyeztetésre a jövő évi bérem kívüli juttatásokról. A minisztériumi tárgyalócsoportot a HM VGH főigazgatója Fodor Péter ezredes vezette, szervezetünket Varga István elnök és Markovics Tamás alelnök képviselték. Az előző egyeztetésen elhangzott szakszervezeti javaslatokat is figyelembe véve a HM VGH a megváltozott jogszabályi környezetnek megfelelően számvetéseket készített a lehetséges alternatívákról. A tárgyalás során körvonalazódott, hogy a nyáron a Felek által közösen megfogalmazott cél - az állomány részére legkedvezőbb megoldás - elérhető közelségbe került. A 2016 évre szóló „megállapodás”-ban rögzítetteknek megfelelően értékelésre került a tárca vállalásainak teljesülése is. A Felek közös álláspontja, hogy a juttatások időarányosan megtörténtek, az ez évi esetlegesen képződő bérmaradványok vizsgálatára az év utolsó hónapjaiban kerülhet sor. A megbeszélés során a napirendet követően kértük a tárca képviselőit, hogy kezdődjenek egyeztetések a honvédségi civil állomány jövedelmi helyzetéről és a fejlesztés lehetőségeiről.
Created & Hosted by NETKEY