Ugrás a tartalomra

NEGYED ÉVSZÁZADOS ÉRDEKKÉPVISELET

Társszervezetek

NEGYED ÉVSZÁZADOS ÉRDEKKÉPVISELET

 A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget december 7-én, szerdán, Budapesten, a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban. Az eseményen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntötte a megjelenteket.
A megalakulás 25. évfordulóján tartott ünnepségen részt vett dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes, Kun Szabó István vezérőrnagy, miniszteri biztos, dr. Kádár Pál dandártábornok, a HÉF elnöke, a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs Főosztály főoosztályvezetője, Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöke, Czövek János alezredes, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke, valamint Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (Hodosz) elnöke is.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntőjében az emberi jogok általános érvényesítését hangsúlyozta. Mint mondta, a 21. században - megértve lassan a mögöttünk álló tragédiáikat - az emberi jogokból kiindulva a társadalom feladatává nemesedett, hogy közös ügyeikre együttes erővel találjanak megoldást, s hogy egymást elfogadva párbeszédet folytassanak. „Ezen jogok és elvárások alapján, a bajtársiasságot alapul véve működik az érdekképviseleti szervezetek és a Honvédelmi Minisztérium által huszonöt éve alapított Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum, melynek munkáját a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jellemzi” – mondta a miniszterhelyettes, hozzátéve, hogy a hosszú évek kitartó munkájának eredményességét jól példázza az elmúlt héten közösen bejelentett bérmegállapodás is. Vargha Tamás kiemelte, az érdekegyeztető fórum működése és küldetése egyetlen szóban foglalható össze: szolgálat. „Olyan szolgálat, amely nem a megszokott rutinra épül. Ez maga az önzetlenség iskolája. Itt minden résztvevő a tudása és szakmaisága legjavával van jelen, s ez az, amitől a fórum valódi közösséggé erősödött, s amelyre méltán lehetünk közösen büszkék” – mondta.
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége képviseletében Kelemen József nyugállományú altábornagy osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Felidézte a HÉF történetének kezdetét, s azt, miért volt akkora szükség erős érdekképviseltre a rendszerváltás utáni Magyar Honvédségben. „A fő kérdés az alapokhoz kanyarodott vissza. Hogyan működik a hadsereg a demokráciában és a demokrácia a hadseregben? Erre a kérdésre próbáltunk válaszokat adni, és a közös munka eredményeképpen születtek meg azok a megállapodások az érdekképviseletek és a tárca között, amelyek szabályozták a problémás részeket” – mondta. Kelemen József hangsúlyozta, hogy a huszonöt esztendő alatt az érdekvédelmi szervezetek soha nem okoztak a honvédségen belül feszültséget. „Kölcsönös kompromisszumokkal, szoros együttműködésben dolgoztak együtt a mindenkori vezetéssel, példát mutatva ezzel a társadalom számára is” – jelentette ki a BEOSZ képviselője.
Sörös István nyugállományú ezredes a Honvédszakszervezet nevében hangsúlyozta: az elmúlt 25 év egyik legnagyobb eredménye, hogy egy kezdetektől fogva erős, a mai napig stabilan működő érdekvédelmi fórum képviseli a katonák érdekeit a tárca vezetése előtt. „Ugyan két oldalán ülünk az asztalnak, de a célunk ugyanaz: egy jól működő honvédség” – emelte ki Sörös ezredes.
Dr. Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének korábbi elnöke (jelenleg felügyelő bizottsági elnöke) már a HÉF alakuló ülésén is jelen volt huszonöt évvel ezelőtt. „25 küzdelmes, de eredményes év volt ez. A felek munkáját végig a kölcsönös tisztelet jellemezte. Mindig korrekt, kompromisszumra kész partnerekkel tárgyalhattak az érdekvédők. Kívánok az utódoknak hasonlóan sikeres negyed évszázadot” – mondta Zsiga Imre.
A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum 1992-ben alakult. Állandó résztvevői a Honvédelmi Minisztérium érintett vezetői, illetve a három nagy érdekképviseleti szerv, a Hosz, a Hodosz és a BEOSZ képviselői. A fórum társadalmi, gazdasági és szociális témákban egyeztet a tárcával, részt vesz a döntések előkészítésében, a megállapodások kialakításában.
A rendezvényen az elismerések átadása után dr. Orosz Zoltán altábornagy mondott ünnepi pohárköszöntőt.
Forrás: honvédelem.hu

Ezúton is gratulálunk az elismerésben részesült kollégáinknak,

Breuer László tiszteletbeli elnöknek
 
 
Dr. Zsiga Imre felügyelő bizottsági elnöknek,
 
 
Pácserné Bozi Judit elnökségi tagnak,
 
 
 
 Béki SándorHODOSZ Európáért Alapítvány titkárának.
 
Fotó: Kiséri Nagy Ferenc
Created & Hosted by NETKEY