Ugrás a tartalomra

A MAGYAR HONVÉDSÉG HADITECHNIKAI SZEMPONTBÓL IS MEGHATÁROZÓ LESZ A TÉRSÉGBEN

Társszervezetek

A MAGYAR HONVÉDSÉG HADITECHNIKAI SZEMPONTBÓL IS MEGHATÁROZÓ LESZ A TÉRSÉGBEN

Mintegy száz modern busszal gazdagodik 2019-re a Magyar Honvédség – közölte dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a HM CURRUS Zrt. és az IKARUS Járműtechnikai Kft. együttműködésével elkészült, CURRUS ARIES-VOLVO, Euro VI-os motorral szerelt csapatszállító busz prototípusának bemutatóján, szeptember 21-én, csütörtökön, Székesfehérváron.

A tárcavezető beszédében kiemelte: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elemeinek kialakításakor számtalan szempontot figyelembe vettek, és a vizsgálat során kiderült: a haderő autóbuszparkja is modernizálásra szorul. „Az új buszok jó szolgálatot fognak tenni többek között a balkáni missziók és a határvédelmi feladatok ellátása során is. Mire a haderőfejlesztési program befejeződik, a Magyar Honvédség terveink szerint haditechnikai szempontból is meghatározó lesz a térségben” – szögezte le a honvédelmi miniszter.



Hozzátette: az Ikarus gyárat annak idején nagy elismertség övezte a régióban, és az a „történelmi pillanat”, hogy most újra útjára indul az autóbuszgyártás, nem csak a haderőnek jelent képességnövekedést, hanem munkahelyeket is teremt Székesfehérváron. Mint mondta: a múlt sikereiből ezen a téren is erőt tudunk meríteni a jelen kihívásihoz.



Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntőjében arról szólt, hogy a városnak igazi ünnep, hogy „újra élet költözött a szerelőcsarnokokba”. „Évtizedes álom valósult meg, mert az utolsó utáni pillanatban sikerült megmentenünk azt a szaktudást, ami évtizedek alatt itt felhalmozódott. Ezt a kultúrát meg kell őriznünk, és tovább kell fejlesztenünk” – szögezte le az államtitkár.



Széles Gábor, az IKARUS vállalatcsoport tulajdonosa úgy fogalmazott: az Ikarus cégbe „genetikailag kódolt” a hadiipari kötődés. Tájékoztatójából kiderült, hogy az új fejlesztésű autóbusz – a HM CURRUS Zrt. szakembereinek ötlete alapján – multifunkcionális, mivel négy órán belül kórházi üzemmódba állítható. Ebben a formációban tizenöt hordágy helyezhető el benne. Ráadásul, mint hallhattuk, a jármű belső terében a szakemberek törzsvezetési pontot is kialakítottak. Véleménye szerint a busz továbbfejleszthető; és nem kizárt, hogy nemzetközi piacon is életképes lesz.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint városban a legtöbb család kötődik a helyi három nagy cégcsoport egyikéhez, melyek közül az Ikarus eddig háttérbe szorult. Most azonban szerencsére fordult a kocka, vélte a polgármester, aki - történelmi pillanatként aposztrofálva a jeles eseményt - köszönetét fejezte ki mindenkinek a támogatásért.


Fotó: Rácz Tünde
forrás: honvedelem.hu
Created & Hosted by NETKEY