November elején a honlapunkon keresztül is kértük a szakszervezeti tisztségviselők és HODOSZ tagok segítő együttműködését az év végi segélyezésben. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a kérésünk nyitott fülekre talált és nagyszámban, reményeink szerint a rászorulók mind nagyobb körét lefedően érkeztek be kérelmek. Történt mindez három fronton a HODOSZ-nál, a HODOSZ Európáért Alapítványnál és a HM Szociálpolitikai Közalapítványánál. A jelenlegi állapot szerint szakszervezetünktől mintegy egymillió forint. alapítványunktól két és félmillió forint. a közalapítványtól közel nyolcmillió forint került kiutalásra a szakszervezeti tagok, illetve a honvédségi aktív és nyugdíjas közalkalmazottak számára.
Köszönetünket fejezzük ki valamennyi a segélyezésben közreműködő aktivistánknak, valamint a felsorolt szervezetek munkatársainak a rászorulók megsegítése érdekében kifejtett munkájukért.
Kérünk Benneteket, hogy a továbbiakban is kísérjétek figyelemmel a segélyezésre rászorulókat és folyamatosan éljetek a szervezetek által felkínált lehetőséggel.