„A honvédelem nemzeti ügy. Az itt megjelent vezetők nagyon jól tudják, hogy az általuk vezetett szervezetekkel közösen hogyan dolgozunk együtt ezért a nemes ügyért nap, mint nap” - mondta Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka évértékelő és feladatszabó értekezletén, február 25-én, kedden, Székesfehérváron.
A megjelent önkormányzati és társfegyveres szervezetek vezetőihez szólva az altábornagy úgy fogalmazott: „Számos kapcsolódási pontunk van, és az erőfeszítéseinken túl néha a nehézségeink is azonosak. Azzal, hogy együtt látjuk és elemezzük a megtett és megteendő feladatokat, véleményem szerint még szorosabbá fűzhető az együttműködés és még gördülékenyebbé válik a munka” – jegyezte meg a parancsnok.
Az Alba Regia laktanya rendezvénytermében tartott értekezleten – amelyen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, valamint a tárca és a Magyar Honvédség Parancsnokságának vezető állománya is – Korom Ferenc altábornagy röviden ismertette azokat a biztonsági kihívásokat, amelyek szükségessé tették az átfogó, mindenre kiterjedő Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elindítását.
Korom altábornagy beszédében a haderőnemi szemléletet tükrözve a szárazföld, légierő, logisztika, kiber és különleges műveleti haderőnemeken keresztül összegezte és értékelte a szakágak és az alárendelt alakulatok tavalyi eredményeit.
2019 legfőbb megvalósult tervei között Korom Ferenc altábornagy a Regionális Különleges Műveleti Komponens-parancsnokság (Regional Special Operations Component Command, R-SOCC) szolnoki, és a Többnemzeti Hadosztály Parancsnokság törzselem székesfehérvári megalapozását említette.
Korom Ferenc altábornagy a nemzetközi szerepvállalások kapcsán hangsúlyozta, hogy a hazai feladatok mellett a Magyar Honvédség tartja a közel 1200 fős ambíciószintet, amellyel NATO, EU, ENSZ és nemzetközi koalíciós erők kötelékében, valamint hazai készenléti szolgálatokkal járul hozzá a nemzetközi békéhez, békefolyamatokhoz.
Korom altábornagy kitért arra is, hogy 2019-ben mind a szárazföldi, mind a légierő haderőnem új eszközökkel gazdagodott: páncéltörő és lövésztámogató, valamint könnyű helikopteres képesség jelent meg a haderőben. A parancsnok hozzátette: új kézifegyverekkel szerelik fel az alakulatokat, hiszen a cél az, hogy a magyar katonák korszerű fegyverekkel tudják ellátni a feladataikat. Az altábornagy kiemelte: az állapotfelméréseken elért átlagpontszám azt mutatja, hogy a katonák fizikai állapota folyamatosan fejlődik, az új fegyverekkel való lövészeteken pedig több mint 60 százaléknyi a kiváló eredmények aránya.
„A haderő a társadalom része, ezért elengedhetetlen a szimbiózis és a társadalmi támogatás a katonai feladatok végrehajtásához” – jegyezte meg a parancsnok.
A rendezvény a 2020. évi feladatok és főbb irányelvek felvázolásával zárult.
Szerző: Faragó Fanny
Fotó: Rácz Tünde
forrás:honvedelem.hu