Ugrás a tartalomra

EGYEZTETÉS A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNÉL

Társszervezetek

EGYEZTETÉS A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNÉL

Dr. Benkő Tibor vezérezredes a honvéd vezérkar főnöke december 10-én fogadta a HODOSZ VII. Kongresszusán megválasztott vezetőket. A megbeszélés során tájékoztattuk vezérezredes urat a kongresszusi döntésekről, szakszervezetünk programjáról és törekvéseiről. Rögzítettük, hogy úgy a vezérkar, mint a HODOSZ érdekelt az eddig folytatott tárgyszerű, a közalkalmazotti állomány problémáinak megoldását, élet és munkakörülményei javítását célzó folyamatos párbeszédben.

Természetesen szó esett aktuális napi kérdésekről is, így kölcsönösen megismerhettük a béren kívüli juttatások körében várható változásokról alkotott véleményeket. A látogatás végén, ahogy ezt a HÉF ülésén a tárca irányába is megtettük, tolmácsoltuk az érintett állomány köszönetét az IBH feladat végrehajtásában résztvevő közalkalmazottak munkája elismeréseként nyújtott teljesítmény elismerésért.
Created & Hosted by NETKEY