Ugrás a tartalomra

Dr. Böröndi Gábor altábornagy: ütőképes, elkötelezett haderőt kell létrehozni

Társszervezetek

Dr. Böröndi Gábor altábornagy: ütőképes, elkötelezett haderőt kell létrehozni

Magyar Honvédség mentális megújítását és egy ütőképes, elkötelezett, a NATO kötelékében is működőképes haderő létrehozását nevezte fő feladatának a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt dr. Böröndi Gábor altábornagy a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának május 2-ai, keddi ülésén.

Az altábornagy kiemelte: a Magyar Honvédség nemzeti hadsereg, amely felkészített, kiképzett, felszerelt tagja a NATO-nak. Hozzátette, a cél az, hogy a magyar katonai hagyományokon alapuló, erős, hadműveleti és stratégiai szinten befolyásolni képes haderőt hozzanak létre. A tábornok elmondta: katonai pályája során megértette, hogy a kiképzés, felkészítés nélkül a legjobb technika sem működik. Szólt arról is, hogy a Magyar Honvédséget vezetni megtisztelő, ugyanakkor óriási felelősség. „Ez egy csapatmunka, a katonák, beosztott parancsnokok támogatása, hitvallása, elkötelezettsége nélkül nem lehetséges" - fogalmazott.

Böröndi

Hozzátette: ha bizalmat kap, a feladata az lesz, hogy egy olyan hadsereget hozzon létre, amely képes hazai és szövetségi környezetben megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Mint mondta, Magyarország és az Ukrajnával szomszédos többi állam háborút megelőző állapotban van, ennek tükrében harcászati, harci kiképzést kell adni a katonáknak. Hozzátette: ő annak a híve, hogy lássanak minél többet, és ami jó, adaptálják, ami rossz, engedjék el. Közölte: ehhez szükséges az eddigi gondolkodásmód, az „így szoktuk” megváltoztatása.

Böröndi1

A Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor fontos feladatának nevezte a katonák harcászati kiképzését, a stratégiai felderítést, és azt is, hogy a magyar katonai oktatásba visszahozzák a nukleáris elrettentést. Továbbá olyan logisztikát kell szervezni, amely képes ellátni a harcoló csapatokat - tette hozzá. Közölte: hiszi és vallja, hogy a misszió az a gyakorlóterep, ahol meg tudják mérni, hol tartanak a katonák felkészítésében.

Böröndi Gábor altábornagy hangsúlyozta: kiemelten fontos az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer, és a feladatának tartja, hogy ezeket az erőket kiképezzék a közelükben lévő stratégiai pontok megőrzésére, az ellenség logisztikai vonalainak elvágására. Itt van lehetőség a „szittya, rugalmas szervezetű megközelítésnek”, mert ezzel olyan rugalmas egységet kapunk, elkötelezett hazafiakkal, akik ott élnek, saját településüket akarják megvédeni - mondta. Szólt arról is: a bemutatók, gyakorlatok távol állnak a valóságos háborútól, arra jók, hogy megmutassák, milyen új képességei vannak a hadseregnek, mert egy háborús helyzetben döntő szerepe van a logisztikának, ezért erre kiemelt figyelmet fog fordítani vezérkarfőnökké történő kinevezése után.

A Honvédelmi és rendészeti bizottság 8 igen és egy tartózkodás mellett támogatta Böröndi Gábor altábornagy kinevezését.

Böröndi

Forrás:honvedelem.hu 

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Illyés Tibor (MTI)Szakál Szebáld

Created & Hosted by NETKEY