Ugrás a tartalomra

Aktuális kérdésekről tárgyalt a HÉF

Társszervezetek

Aktuális kérdésekről tárgyalt a HÉF

A koronavírus-járvány miatt meghozott szigorú rendszabályok betartásával, csökkentett légszámmal tartotta meg idei utolsó, negyedik negyedéves ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában, december 16-án.

Az ülésen - amelyen részt vett dr. Ruszin Romulusz, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is - megtárgyalták a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program infrastrukturális feladatairól szóló beszámolót. A szó esett még jövő évi egyes illetményen kívüli juttatásokról, a határszolgálatot teljesítők szociális ellátottságáról, a honvédelmi alkalmazottak képzésének végrehajtásáról, a rekreációban résztvevő katonai szervezetek működési helyzetéről, valamint az MH Szociálpolitikai Közalapítvány segélyezési és szociális támogató rendszerének helyzetéről. Mindezek mellett a résztvevők tájékoztatást kaptak a Magyar Honvédség idősügyi stratégiájának aktuális helyzetéről is. 

Az ülésen megtárgyalták és elfogadták a HÉF 2021-es éves munkatervét.

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2020. december 17

Created & Hosted by NETKEY