A nagyszámú érdeklődésre tekintettel a honvédelmi alkalmazottak ruházati költségtérítéséről a következők szerint adunk tájékoztatást. A Honvédelmi Miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum munkavállalói oldalán helyet foglaló szakszervezetek között, az idei évre a béren kívüli juttatásokról szóló megállapodás tartalmazza a honvédelmi alkalmazottak ruházati költségtérítését is. Ennek értelmében május hónapban bruttó 142 ezer forint ruházati költségtérítés kerül utalásra, melyről az előző évek gyakorlatát követve nem kell számlával elszámolni.
Híreinkből
Szeretettel köszöntjük az édesanyákat!
József Attila: Nem tud úgy szeretni
MÁJUS ELSEJE!
A híresztelésekkel ellentétben, azokat cáfolva jelzem, hogy az idei évben is lesz
MÁJUS ELSEJE!
Természetesen nem az előző évtizedek gyakorlata szerint egymás társaságában örvendve, anekdotázva, hanem az elmúlt egy évben sajnos megszokott módon: maszkban, távol egymástól. Ez azonban ne tántorítson el senkit, hogy ilyen körülmények között is megálljon egy kis időre, és emlékezzen a munkás elődökre.
Változás a SZÉP kártyák alszámlái felhasználhatóságában
Az alábbi kormányrendelet jelent meg, melyben szabályozásra/könnyítésre került az alszámlákon lévő pénzeszközök felhasználása.
178/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet
a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet módosításáról
VÁLTOZÁS A TÁRSADALOMBIZTOSITÁSI TANÁCSADÁS MŰKÖDÉSÉBEN
Tisztelt Olvasók, kedves Tagtársak!
Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy március elsejétől változik a HODOSZ társadalombiztosítási tanácsadást ellátó munkatárs személye, valamint az ügyfélfogadás rendje.