Ugrás a tartalomra

A HODOSZ 2023 ÉVI KONGRESSZUSÁRÓL

Társszervezetek

A HODOSZ 2023 ÉVI KONGRESSZUSÁRÓL

Április 19-én a HM II. objektumában került megrendezésre a HODOSZ idei évi Kongresszusa.

Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével dr. Czermann János a honvédelmi minisztérium startégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Köszöntőjében kiemelte: a haderőfejlesztés technológiai szegmense elindult, részben megtörtént és nagyobb részben a későbbiekben megvalósuló beszerzések által. A mostani időszakban a hangsúly egyre inkább a humán erőforrás fejlesztésére irányul. Ennek egyik fontos eleme lesz a jogállási törvények, köztük a haj. törvény felülvizsgálata is, melynek előkészítő munkafázisában számítanak szakszervezetünk együttműködésére. Aktuális ügyekben, többek között a honvédelmi alkalmazottak jövedelmi helyzetének javítását célzó elgondolásokról, valamint az újraszámolt munkajogi idők okozta anomáliák megoldásáról is tájékoztatta a kongresszus résztvevőit.

A napirendek tárgyalása során a küldöttek elfogadták az Elnökség beszámolóját, valamint a Felügyelőbizottság jelentését a 2022 évi költségvetés végrehajtásáról, továbbá jóváhagyták a 2022  évi Mérlegbeszámolót.

Az idei költségvetésben biztosítottuk feladataink anyagi fedezetét, többek között jelentős mértékben megemeltük a rászorulók segélyezésében jelentős szerepet játszó HODOSZ Európáért Alapítványunk támogatását. A küldöttek a költségvetés elfogadása során megállapították, hogy szakszervezetünk működésének anyagi feltételei stabilak, biztosítják kitűzött céljaink elérését.

Záró napirendként személyi kérdésekben döntöttek a küldöttek. Ennek során alelnökké választották Balogh Tündét, elnökségi tagoknak választották Gáspár Tamást és Prikkel Antalt. A tisztségükbe újonnan megválasztott tisztségviselőknek ezuton is gratulálunk!

Created & Hosted by NETKEY