Ugrás a tartalomra

Hírek

Utazási kedvezmények 2024

Megjelent a Kormány 38/2024. (II. 29.) Korm. rendelete a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről. Eszerint változás áll be az eddigi, a honvédelmi alkalmazottak számára évente 12 alkalommal igénybe vehető 50%-os kedvezményes utazásában. A Rendelet alapján a korlátozás megszűnt, az utazást korlátlan számban lehet igénybe venni.

 

Bővebben

AZ ELNÖKSÉGI ÜLÉSRŐL JELENTJÜK

Február 21-én ülésezett elnökségünk, melyen a tavaszi feladatok előkészítése mellet az aktuális történések értékelésére került sor.

Az Elnökség április 24-re összehívta a HODOSZ ez évi Kongresszusát, felkérte a közreműködő munkabizottságok tagjait. A jelölő bizottságot Petrei Csaba vezeti, tagjai Bakosné Völfinger Andrea és Németh Ernő. A bizottság várja a jelöléseket a megüresedett két elnökségi helyre.

Bővebben

HODOSZ 2024. évi. KONGRESSZUS

A HODOSZ Alapszabálya 50. pontja előírásának megfelelően nyilvánosságra hozzuk, hogy az Elnökség 2024. február 21-én hozott 1/2024/E számú határozatával összehívja a HODOSZ 2024. évi Kongresszusát.

A Kongresszus időpontja: 2024. április 24

A Kongresszus napirendje:

1.     A Kongresszus munkarendjének, (ügyrendjének, tisztségviselőinek, munkabizottságainak) elfogadása.

2.     Alapszabály módosítása

3. A 2023. évi költségvetési beszámoló elfogadása.

4. FEB jelentés elfogadása.

5. A 2023. évi Mérlegbeszámoló elfogadása.

Bővebben

Hotel Benczúr

SZAKSZERVEZETI AKCIÓ HOTEL BENCZÚR

A korábbi évben nagy sikerrel elindított kedvezményes szakszervezeti üdülési lehetőséget továbbiakban is folytatva várjuk a magyarországi tulajdonosi konföderációk szakszervezeti tagjait szállodánkban.

Miért kihagyhatatlan ez az ajánlat?

Mert a Benczúr Hotel csak egy rövid sétára található Budapest fő látnivalóitól:

A megújult Városliget, Az új Néprajzi Múzeum, A Magyar Zene Háza, Hősök tere,

Fővárosi Állat- és Növénykert, Fővárosi Nagycirkusz, Széchenyi Fürdő, Szépművészeti Múzeum, Vajdahunyad vára,

néhány perces sétával elérhető.

Bővebben

HÉF 2023.12.

Fókuszban az állomány szociális és mentális jóléte

Idén utoljára ülésezett a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum

Megtartotta idei utolsó, negyedik negyedévi ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) december 14-én, a Honvédelmi Minisztériumban. Az érdekegyeztető fórumot Bánhidy Vajk, a HM Honvédelmi Nevelési Főosztály főosztályvezetője vezette dr. Czermann János, a HM stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárának elnöklete mellett.

Bővebben

Országos titkári értekezlet

December 06-án a Stefánia palotában tartottuk Országos titkári értekezletünket.

Az értekezlet témáit aktuális feladataink, így a MAKASZ kártya bevezetése és az új tagdíjfizetési rendre történő áttérés mellett az idei évben végzett munkánk értékelése, valamint jövőbeni feladatok meghatározása adták.

Bővebben

A Honvédszakszervezet és a Honvédelmi Minisztérium közös nyilatkozata

A Honvédelmi Minisztérium elismeri a katonák érdekképviseleti jogát, egyben a katonák egyetlen reprezentatív érdekképviseletének alapjogokból adódó működését, a szervezet jogutódjának egyesületként történő további működését pedig – a katonák egyetlen reprezentatív érdekképviseleteként – támogatja Mindezekből adódóan a felek hosszútávú megállapodásának részleteit a fentiek szellemében még az idén megalkotják.

Bővebben

Búcsúzik az 540-es alapszervezet

November elsejével megkezdték felmentési idejüket a bezárt Mátraháza honvédüdülő munkatársai. Ebből az alkalomból, egy baráti-beszélgetős rendezvényen köszöntek el egymástól tagtársaink.

A HOOSZ - és az üdülőben a működése során megfordult vendégek - nevében ezúton mondunk köszönetet elkötelezett, áldozatos és mindenkor segítőkész munkátokért. Kívánjuk, hogy minél előbb találjátok meg helyeteket a civil életben, legyetek sikeresek munkátokban és éljetek boldog életet családotokkal.

HODOSZ Elnökség

Bővebben

Kirándulás Egerbe

A HODOSZ 073. számú alapszervezet (Kecskemét) tagjai 2023.09.08.-án csapat építő kiránduláson vett részt.

Első utunk Eger történelmi belvárosának főtere volt, ahol a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére, a meghívott vendég 072 sz. alapszervezet titkárral együtt közös koszorút helyeztünk el a hős várkapitány Dobó István szobránál.

A várlátogatást és az ebédet követően befejező programunk a város alá vezetett.

Bővebben

A HÉF üléséről jelentjük

Szeptember 28-án tartotta harmadik negyedéves ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum.

Az ülésen a Honvédelmi Minisztériumot dr. Czermann János stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, a Honvéd Vezérkart Deme Balázs ezredes megbízott személyügyi csoportfőnök képviselte. Az ülésen Kis Ákos kormánytisztviselő, a MH Honvédelmi Nevelési Főosztály, Köznevelési és Ifjúság stratégiai osztály osztályvezetője elnökölt.

A Honvédségi Dolgozók Szakszervezetét Varga István elnök és Balogh Tünde alelnök képviselték.

Bővebben

Böröndi Gábor: Rég nem látott hadgyakorlat lesz az ország nyolc pontján

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Böröndi Gábor vezérezredes. A Magyar Honvédség vezérkari főnöke szerint az orosz–ukrán háború után fel kellett rázni a hadsereget, aminek része, hogy novemberben évtizedek óta nem látott komplex hadgyakorlat kezdődik Magyarország nyolc pontján. A honvédség parancsnoka beszélt a haderőfejlesztés folyamatáról, a toborzásról és a katonahivatás szépségeiről is.

Bővebben

Created & Hosted by NETKEY