Ugrás a tartalomra

Híreinkből

BÉREMELÉS, ERZSÉBET-UTALVÁNY ÉS RUHAPÉNZ A KATONÁKNAK

A jövő évtől minden évben átlagosan újabb öt százalékkal emelkedik a honvédelmi dolgozók illetménye, így 2019-re átlagosan ötven százalékkal magasabb jövedelemben részesülnek - jelentette be a honvédelmi miniszter.

Január 1-jétől újabb 5 százalékkal nő a honvédségnél dolgozók bére, és emelkednek a béren kívüli juttatások is - jelentette be a honvédelmi miniszter az erről szóló, a honvéd érdekvédelmi szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás aláírása előtt hétfőn Budapesten.

Bővebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ EMC EGYENLEG FELHASZNÁLÁSÁRÓL

Ismételten felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy a 2014 évben feltöltött egyenlegek érvényessége 2015. december 31-én lejár. Ezeknek az egyenlegeknek a felhasználására – még a régi kártyákkal – december 31 24.00 óráig van lehetőség. Ezt követően a 2014 évben feltöltött egyenlegek felhasználására semmilyen módon nincs lehetőség, ezek az összegek „elvesznek”. Információnk szerint több tagunknak van még ebbe a körbe tartozó, akár több tízezer forintot meghaladó összegű egyenlege. Kérünk minden olvasónkat, hogy az információt osszák meg a környezetükben dolgozó kollégákkal.

Bővebben

KÖSZÖNET AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRT

November elején a honlapunkon keresztül is kértük a szakszervezeti tisztségviselők és HODOSZ tagok segítő együttműködését az év végi segélyezésben. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a kérésünk nyitott fülekre talált és nagyszámban, reményeink szerint a rászorulók mind nagyobb körét lefedően érkeztek be kérelmek. Történt mindez három fronton a HODOSZ-nál, a HODOSZ Európáért Alapítványnál és a HM Szociálpolitikai Közalapítványánál. A jelenlegi állapot szerint szakszervezetünktől mintegy egymillió forint. alapítványunktól két és félmillió forint.

Bővebben

EGYEZTETÉS A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNÉL

Dr. Benkő Tibor vezérezredes a honvéd vezérkar főnöke december 10-én fogadta a HODOSZ VII. Kongresszusán megválasztott vezetőket. A megbeszélés során tájékoztattuk vezérezredes urat a kongresszusi döntésekről, szakszervezetünk programjáról és törekvéseiről. Rögzítettük, hogy úgy a vezérkar, mint a HODOSZ érdekelt az eddig folytatott tárgyszerű, a közalkalmazotti állomány problémáinak megoldását, élet és munkakörülményei javítását célzó folyamatos párbeszédben.

Bővebben

EGYRE KÖZELEBB A MEGÁLLAPODÁSHOZ

December 10-én került sor a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum plenáris ülésére. A Fórum munkáját Dr. Kádár Pál dandártábornok a HM TKF főosztályvezetője vezette, a honvédelmi minisztert Kun Szabó István vezérőrnagy a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a honvéd vezérkar főnökét Varga János vezérőrnagy, törzsigazgató képviselte. A munkavállalói oldal ügyvivői tisztségét Czövek János HOSZ elnök látta el, a HODOSZ részéről Varga István elnök és Markovics Tamás alelnök vett részt.
 

Bővebben

FINISÉHEZ KÖZELEDIK AZ ÉV VÉGI SEGÉLYEZÉS

Az év vége, a karácsonyi ünnepek táján hosszú évek tapasztalata alapján nagymértékben megnő a segélykérelmek száma. Ezúton kívánunk segítséget nyújtani a rászoruló tagjainknak a segélyezés lehetőségeiről.
A HODOSZ két szinten, az alapszervezetnél és a központi költségvetés terhére támogatja a kérelmet benyújtókat. Az eljárás rendje és a nyomtatvány megtalálható a Gazdálkodási és Pénzkezelési Szabályzatunkban. Fontos tudnivaló, hogy a „központi segélykérelem” az alapszervezeti titkár útján kerüljön beadásra!

Bővebben

Társszervezetek

Created & Hosted by NETKEY