Ugrás a tartalomra

Társszervezetek

ÜLÉSEZETT A HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM

2020.   június 26-án tartotta idei második negyedévi ülését a HÉF. A fórumot Dr. Molnár Ferenc ezredes levezető elnök nyitotta meg. A Honvédelmi Minisztériumot Dr. Ruszin Romulusz humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár képviselte.

Bővebben

MUNKAVÉDELMI ÚTMUTATÓ A MUNKAHELYEKRE TÖRTÉNŐ VISSZATÉRÉSHEZ

Az Európai Unió legtöbb tagállama a COVID-19 világjárvány következtében számos – többek között a munkahelyeket érintő – intézkedést hozott a betegség terjedésének megfékezése érdekében.

Magyarország kormánya is számos intézkedést hozott az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel, amelyek bizonyos tevékenységeket, rendezvényeket időben, illetve térben korlátoztak.

Bővebben

FELKÉRÉS PILOT PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

A Honvédszakszervezet és a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete a Széchenyi program keretében megjelent munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek elnevezésű GINOP-5.3.5-18 kódszámú felhívás keretében „Legyen a biztonság az első” című GINOP-5.3.5-18-2019-00101 projektet (továbbiakban projekt) elnyerte.

A projekt keretében szociológiai kutatásra, a kiválasztott állomány részvételével fejlesztő pilot programra és további szakmai anyagok készítésére kerül sor.

Bővebben

HKA FELHÍVÁS

A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány alapvető feladata, hogy anyagi támogatást nyújtson azon nagycsaládosok, kétgyermekes családok, gyermeket egyedül nevelő szülők, valamint gyermekes pályakezdők részére, akik szociálisan rászorultak.

Bővebben

153/2020. (IV. 27.) Korm. rendelet

a honvédelmi szervezetek személyi állományára a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes eltérő szabályokról szóló 120/2020. (IV. 16.) Korm. rendelet módosításáról

Bővebben

RENDKÍVÜLI HÉF ÜLÉS

2020. április 23-án rendkívüli ülést tartott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum. Az ülés témája a honvédelmi szervezetek személyi állományára, a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes eltérő szabályokról szóló 120/2020. (IV. 16.) Kormányrendelet szabályozási területei voltak.

Bővebben

ÜDÜLTETÉS FELFÜGGESZTÉSE

Tájékoztatjuk tagságunkat és látogatóinkat, hogy a koronavírus terjedése miatt 2020. szeptember végéig bezárjuk a Hajdúszoboszlói üdülő ingatlanjainkat. Döntésünk meghozatala során figyelembe vettük a kihirdetett veszélyhelyzeti szabályokat, a járvány vélt, június-júliusi tetőzősének időpontját, a honvédségnél bevezetett intézkedéseket, valamint a Gyógy- és Strandfürdő határozatlan időre történő teljes bezárását is. Az intézkedést a járványügyi helyzet alakulásának figyelembevételével felülvizsgáljuk, melyről újabb tájékoztatást adunk.

Bővebben

Created & Hosted by NETKEY