Ugrás a tartalomra

Híreinkből

VIII.kongressszus

JELENTÉS A HODOSZ VIII. KONGRESSZUSÁRÓL

Október 29-én került megtartásra a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének cikluszáró, tisztújító Kongresszusa.

Tekintettel a COVID-19 vírusjárvány okozta egészségügyi helyzetre, hagyományainktól eltérően sem az állami-munkáltatói partnereinktől sem a társ szakszervezetektől sem további együttműködő partnereink részéről nem hívtunk vendégeket. Kongresszusunkon kizárólag a kongresszusi küldöttek, valamint az Alapszabályunk szerint kötelezően előírt személyek vettek részt.

Bővebben

Előadások a „Legyen a biztonság az első” című projekt keretében

2020 október 30-án, a Balatonakarattyai „Honvéd üdülőben” került sor a Hosz és a HODOSZ közös a „Legyen a biztonság az első” című GINOP-5.3.5-18-2019-00101 projekt keretében tartott tájékoztatásra és előadásokra.

 

A rendezvényen, figyelemmel a Covid 19 járvány miatti szigorító rendszabályokra, annak teljes időtartama alatt, orrot és szájat eltakaró maszk viselése volt kötelező.

A tájékoztató ponton Pácserné Bozi Judit nyújtotta át a projektről már elkészült tájékoztató anyagokat.

Bővebben

HÁPHÁT

A tárca megbecsüli a honvédelmi szférában dolgozó civileket

A jövőben is számos területen hárul nagy szerep a honvédelmi szférában dolgozó civilekre. Ugyanakkor nem engedhetjük meg, hogy a civilek és a katonák felé támasztott elvárások és a munkafeltételek között túl nagy legyen a rés. Ezt mind anyagilag, mind jogszabályok terén szabályoznunk kell” - mondta dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Balatonakarattyán, a Honvédelmi Dolgozók Szakszervezete (Hodosz) kongresszusán, október 29-én, csütörtökön.

Bővebben

HODOSZ VIII. kongresszus

HODOSZ VIII. KONGRESSZUS

 

A HODOSZ Alapszabálya 50. pontja előírásának megfelelően nyilvánosságra hozzuk, hogy az
Elnökség 2020. augusztus 11-én hozott 10/2020/E. számú határozatával összehívja a HODOSZ VIII. Kongresszusát.

A Kongresszus időpontja: 2020 október 29-30.

Bővebben

légvédelem

MODERN LÉGVÉDELMI RAKÉTÁK A MAGYAR HONVÉDSÉGNEK

Modern amerikai rakétarendszerekkel erősítik majd a Magyar Honvédség légvédelmi képességeit - jelentették be augusztus 12-én, szerdán, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A Magyarország és a régió biztonsága szempontjából jelentős fejlesztésről Benkő Tibor honvédelmi miniszter, valamint David Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországra akkreditált nagykövete írt alá szándéknyilatkozatot.

Bővebben

Társszervezetek

Created & Hosted by NETKEY