ÜLÉSEZETT A HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM
2020. június 26-án tartotta idei második negyedévi ülését a HÉF. A fórumot Dr. Molnár Ferenc ezredes levezető elnök nyitotta meg. A Honvédelmi Minisztériumot Dr. Ruszin Romulusz humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár képviselte.
MUNKAVÉDELMI ÚTMUTATÓ A MUNKAHELYEKRE TÖRTÉNŐ VISSZATÉRÉSHEZ
Magyarország kormánya is számos intézkedést hozott az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel, amelyek bizonyos tevékenységeket, rendezvényeket időben, illetve térben korlátoztak.
FELKÉRÉS PILOT PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
A projekt keretében szociológiai kutatásra, a kiválasztott állomány részvételével fejlesztő pilot programra és további szakmai anyagok készítésére kerül sor.
TÖBB MINT 160 MILLIÁRDDAL TÖBB JUTNA HONVÉDELMI KIADÁSOKRA JÖVŐRE
HKA FELHÍVÁS
MÁR KÖZEL HÉTSZÁZ IDŐSOTTHONT FERTŐTLENÍTETTEK A KATONÁK
Folyamatosan fertőtlenítik a katonák az ország idősotthonait – mondta az M1 Ma Este című műsorának május 5-ei adásában Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
153/2020. (IV. 27.) Korm. rendelet
a honvédelmi szervezetek személyi állományára a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes eltérő szabályokról szóló 120/2020. (IV. 16.) Korm. rendelet módosításáról
RENDKÍVÜLI HÉF ÜLÉS
KIVONAT a 120/2020. (IV. 16.) Korm. rendeletből
120-2020-kormrendelet.docx
ÜDÜLTETÉS FELFÜGGESZTÉSE
Sajtóközlemény "Legyen a biztonság az első!"
A HONVÉDSZAKSZERVEZET ÉS A HONVÉDSÉGI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE KONZORCIUM
"Legyen a biztonság az első!" CÍMŰ PROJEKTJÉRŐL
2020.03.16.