Ugrás a tartalomra

Gyászol a Magyar Honvédség

Társszervezetek

Gyászol a Magyar Honvédség

Egy katona életét vesztette, öten pedig megsérültek abban a közúti balesetben, amely augusztus 26-án történt az M7-es autópálya Székesfehérvár melletti szakaszán. A tragédia kapcsán Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka tartott rendkívüli sajtótájékoztatót az esti órákban.

„Gyászol a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium teljes személyi állománya, hiszen egy kiváló, fiatal katonával lettünk kevesebben” – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter azon a rendkívüli sajtótájékoztatón, amelyet az augusztus 26-án történt halálos kimenetelű közúti baleset kapcsán tartottak a Honvédelmi Minisztériumban.
A tárcavezető elmondta: a Bátor Harcos hadgyakorlatra Hódmezővásárhelyről induló konvojt az M7-es autópályán érte a baleset, amelyben hatan sérültek meg, ketten közülük – akiket a Honvédkórházba szállítottak – súlyosan. Egyikük életét a katonaorvosok erőfeszítése sem tudta megmenteni, a kórházban belehalt sérüléseibe.
A tárcavezető részvétét fejezte ki a családnak és a hozzátartozóknak. Hangsúlyozta: hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő, azonnali belső vizsgálatot rendelt el annak érdekében, hogy tisztázzák a balesetet megelőző körülményeket.
Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka szintén részvétét fejezte ki az MH 5. Bocskai István Lövészdandár alakulatához tartozó katona családjának. Mint mondta, az öt sérült állapota mostanra stabilizálódott. A belső vizsgálat kapcsán hozzátette: elsősorban a vonatkozó szabályok betartását ellenőrzik majd a baleset körülményei kapcsán, erre 30 nap áll a rendelkezésre.
Fotó: Dévényi Veronika
forrás: honvedelem.hu
Created & Hosted by NETKEY