Jelenlegi hely

SZÁNON JÖTT A MEGLEPETÉS

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója negyvenhárom darab szánkót adott a Honvédelmi Minisztériumnak azzal a céllal, hogy megtalálják számukra azokat a családokat, ahol a legjobb helyük lesz.
A HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály munkáját segítve a Honvédszakszervezet, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete és a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány munkatársai összegyűjtötték azon családokat, amelyek gyermekeit megajándékozva a lehető legnagyobb örömöt okozhatták. A negyvenhárom szánkót elsősorban olyan katonák és közalkalmazottak családjai kapták, ahol a szülő egyedül neveli gyermekeit, illetve olyan háztartásokba is jutott a Belügyminisztérium és Honvédelmi Minisztérium közös meglepetéséből, ahol többgyermekes családok élnek. 

Nemrég született meg Jaczenkó Zsolt főtörzsőrmester harmadik gyermeke, így az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hadihajós alosztályának beosztott altisztjének nagy öröm volt számára a hír, amikor megtudta, hogy karácsonyra egy külön ajándékot is hazavihet csemetéinek. Mint a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: azért is különös meglepetés számukra, mert feleségével éppen arra jutottak, hogy egy szánkóval lepik meg lányaikat, az ötéves Hanna Pannát és a hároméves Kisó Lucát, valamint a még csak alig pár hetes Kornél Balázst. Hozzátette: a minisztérium ajándéka nagyon nagy örömöt fog jelenteni a gyerekeknek, amikor megpillantják majd a fa alatt. 

Jaczenkó Zsolt főtörzsőrmester részére dr. Daruka Norbert százados, a hadihajós alosztály parancsnoka, s egyben a Honvédszakszervezet ezrednél működő alapszervezetének vezetője adta át az ajándékot december 20-án, szerdán az MH Hadikikötőben. A századostól megtudtuk: abból a húsz szánkóból, amelyet katonák kapnak, kettő az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél talált gazdára. Mint mondta: nagy öröm ez számára, hiszen mindkettőt olyan családnak tudták odaadni, ahol nem csak boldogságot, de nagy megbecsülést is élveznek majd a szánok. 
A kiosztással megbízott három szervezet igyekszik még a karácsonyi ünnepek előtt mindenkihez eljuttatni a meglepetés szánkókat. 
Forrás: www.honvedelem.hu

Hírkategória: 
HODOSZ hírek