Jelenlegi hely

Megújulás – minden szinten

Rendkívüli évértékelő- és feladatszabó értekezlet Székesfehérváron

„A Magyar Honvédség megújulása a gondolkodásmód megváltoztatásában és a hitben áll. El kell hinnünk, hogy amit akarunk, azt meg tudjuk valósítani. Az előttünk álló feladatok arra sarkallnak mindenkit, hogy a legjobbat hozza ki magából” - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter, a Magyar Honvédség parancsnokának értékelő- és feladatszabó értekezletén, február 28-án, Székesfehérváron.

Az MH Parancsnokságán megtartott rendezvényen a honvédelmi miniszter mindenkinek köszönetet mondott a tavalyi évben elvégzett munkáért.

„Talán jelmondat is lehetne Korom Ferenc altábornagy hitvallása: nemzeti haderő – csapatmunka – hit a sikerben. A Magyar Honvédség átalakítása nem abból áll, hogy újragondoljuk a helyőrségek elhelyezését; figyelemmel kell lennünk a katonacsaládok boldogságára. Az átalakulás csak rajtunk múlik, erős hittel, akarattal, és lendülettel kell tevékenykednünk, folyamatosan. Újabb és újabb célkitűzések vannak előttünk, melyeknek meg kell felelnünk. Ez pedig csak közös erőfeszítéssel sikerülhet” – mondta Benkő Tibor. Hozzátette: máris tovább kell gondolnunk a jelenleg zajló Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot – meg kell fogalmaznunk, hogy ez miként gördülhet majd tovább, és tovább. Kiemelte: minden katonának éreznie kell: milyen siker küszöbén állunk. Emlékeztetett arra: a honvédelmi tárca feladata az irányítás, a működési feltételek megteremtése, és a megfelelő ellenőrzés.

Korom Ferenc altábornagy, az MH parancsnoka évértékelőjében leszögezte: speciális helyzet a mostani, hiszen az évértékelés még az integrált Honvédelmi Minisztérium részeként működő Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek 2018. évi feladat-végrehajtására vonatkozik – feladatot viszont már az MH Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei számára szab.
2018-as esztendő értékelésében elhangzott: erős, ütőképes, modern haderő alapjainak megteremtése volt a célkitűzés. Ehhez jelentős strukturális- és minőségi fejlesztésre, átalakítására volt és van szükség. A tavalyi év fő sarokpontjait a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program terv szerinti végrehajtása, valamit az önálló MH Parancsnokság létrehozása képezték. Szintén lényeges volt az Önkéntes Tartalékos Rendszer újjászervezése, és a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény kimunkálása.

Az altábornagy értékelésében sorra vette a hadműveleti, kiképzési, személyügyi-katonai igazgatási, toborzó, haderőfejlesztési, és szervezeti korszerűsítési területeken végrehajtott feladatokat. Elhangzott többek között a szakkiképzés jelentőségének fontossága, mely részben a rendszerben már megjelent, illetve a jövőben megjelenő új haditechnikai eszközök miatt is elengedhetetlenül fontos. A haderőfejlesztéssel kapcsolatban hallhattuk: ezen a területen különösen nagy változások történtek - például az új repülőeszközök beszerzése -, és történnek majd, melyek az összes haderőnemet érintik. A missziós szerepvállalásokkal kapcsolatban Korom Ferenc altábornagy elmondta: ez továbbra is kiemelt terület, elsősorban a Balkánra koncentrálva. Leszögezte: a haderő fegyelmi helyzete stabil – és ez alapvető fontosságú a rendszer hatékony működése érdekében.

Az elmúlt évvel kapcsolatban, általánosságban elhangzott: az állomány hozzáállása pozitív, szaktudása, felkészültsége kiemelkedő. Tovább kell javítani azonban a megújulási képességet, formálni kell a gondolkodásmódot, és kiemelt figyelmet kell fordítani a kommunikációra.
„Értékelésem szerint 2018-ban a személyi állomány példás hozzáállással, jó munkát végzett” – húzta alá az altábornagy.

Az idei év fő irányvonalai között – a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program folytatása mellett – megtaláljuk egyebek mellett a szervezeti elemek hatékony vezetését, a személyi állomány megtartását, és toborzását, illetve a kíbervédelmi képesség fejlesztését. Korom Ferenc altábornagy elmondta: növelni kell a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer hatékonyságát, és fokozott figyelemmel kell lenni a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet okozta feladatokra. Kiemelt feladat továbbá az új szervezeti struktúra beidegzése, zökkenőmentés működése és működtetése. A kiképzés során az új szervezetek törzseinek felkészítése, kiképzése áll a fókuszban, míg az egyéni kiképzés terén a szakkiképzés a legfontosabb – figyelemmel a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programra. Ugyancsak lényegesek az idei év nemzetközi gyakorlatai is.
„Mentálisan, és fizikailag felkészült katonák nélkül nincs valós hadsereg. Éppen ezért ezen a téren jelentős előrelépést kell elérnünk” – szögezte le az MH Parancsnoka, hozzátéve, hogy az állomány élet-és munkakörülményeinek javítása is fontos cél. Igen lényeges az MH munkáltatói „brand” egységes kialakítása is, hogy hitelesen lehessen megszólítani a megcélzott csoportokat. Szintén folytatni kell az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos rendszer fejlesztését, és megfelelő – részben új - kíbervédelmi-képességekre kell szert tenni.

„A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program hatalmas felelősség, és olyan komoly feladatokat ró ránk, amelyet korábban soha. Sosem állítottunk rendszerbe ennyi új haditechnikai eszközt, és sosem váltottunk ennyi eljárásmódot” – szögezte le az altábornagy.
A rendezvényen ünnepélyes körülmények között búcsúztatták el a nyugállományba vonuló Huszár János altábornagyot, akinek több mint négy évtizedes kiemelkedő szolgálatát emléktárggyal is elismerte a honvédelmi tárca vezetője, és Korom Ferenc altábornagy.
Méltató beszédében - Huszár János altábornagy katonai életútját ismertetve - az MH parancsnoka elmondta: aktív mindennapjait most felváltja a nyugdíj előtti rendelkezési állomány idejének más jellegű igénybevétele.

„A haza feltétel nélküli szolgálatában töltött negyvenöt esztendő alatt magas szintű felkészültsége, ismereteinek folyamatos bővítése, szolgálatkészsége, példaértékű a jövő generációi számára. Honvédséghez való kötődése múlhatatlan” – húzta alá az altábornagy.

Huszár János altábornagy beszédében megköszönte Benkő Tibor folyamatos támogatását, akivel 2001 óta dolgoztak együtt szorosabban. Bajtársaihoz fordulva, köszönetképpen kiemelte: „önök nélkül nem juthattam volna el ide”. Hozzátette: személyes sikerei mindig a közösség sikerei voltak.
Fotó: Tóth László
forrás:honvedelem.hu

Hírkategória: 
Információ