Jelenlegi hely

HODOSZ TEADÉLUTÁN COUNTRY TÁNCHÁZZAL

Az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban működő Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) 516-os Alapszervezetének vezetősége egy kellemes teadélutánt szervezett tagjai részére március 3-án, pénteken.
A program 14 órakor kezdődött a Kultúr Központ kiállítótermében, ahol finom ételekkel, italokkal várták a szakszervezeti tagokat. A teadélutánra meghívást kapott a Conestoga Country Linedance tánccsoport, akik a jó hangulatról gondoskodtak.
A rendezvény elején Ritterné Pajor Csilla szakszervezeti titkár köszöntötte a tagokat, majd ismertette velük az erre az évre tervezett programokat, tájékoztatta őket a segélyezési és az üdülési lehetőségekről. A tagok saját javaslatokat is tehettek az általuk kedvelt programokhoz az erre a célra kihelyezett lapokon, valamint az előre elkészített segélykérelem-nyomtatványokból, illetve üdülési igénylőlapokból is vihettek magukkal.
Ezután kezdődött a mulatság, melyen a tánccsoport fellépése után a tagok is táncra perdültek, és egy kellemes, kötetlen, jó hangulatú délutánt töltöttek el. 

Hírkategória: 
HODOSZ hírek